1990.–ben születtem egy Decemberi napon. Pesten történt ez a szörnyűség, és azóta is itt tengetem változatos napjaimat.

 Az eltelt idő alatt rengeteg embert ismertem meg, s büszkén kijelentem, hogy kevés köztük a normális. De nem is baj, unalmas lenne az élet nélkülük.

Szabad időmben elég sok mindent csinálok, többek közt imádok olvasni, és a minden napi mozgást is fontosnak tartom. Persze ez ne merüljön ki az „elmászok a hűtőig, és vissza a kanapéig” dologban.

Legelső vers szerű kis négy soros valamimet 16 évesen írtam egy órai feladatra. Akkor úgy gondoltam, hogy nem is olyan nehéz dolog ez, és elkezdtem többet foglalkozni a dologgal. Mostani fejemmel vissza tekintve, vicces milyen kis béna dolgokat írtam.

Bár én a mai napig nem tartom magam egy nagy ágyúnak a témában, sokaknak tetszik amiket írok. Ettől függetlenül mindig is magamért írtam és fogok is írni.

Verseim hangulata elégé borongós, szomorú. Vannak kivételek, amik ilyen vicces verseknek készültek, és ahhoz képest, hogy az életben vicces srác vagyok (merjetek csak mást mondani), írásban ez annyira nem jön át.

 A mai napig tartom magam ahhoz a dologhoz, hogy verset írni bárki képes, csak gyakorlás, és a megfelelő magadba látás kérdése az egész. Sokan nem értenek velem egyet.

"A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni."
/Arnold Schwarzenegger/