Régi jó barát...

Futottam volna, de már nincs hova,
megrágva köpött ki, az Idő vasfoga,
játszott velem egyet a Sors, vesztettem,
ördögi pókháló ez, és én rég elvesztem.

Követem a sárga köves utat a halálba,
illúzió csupán életünk, ennyi, minden hiába,
élek, hogy haljak, szótlan vagyok, hogy halljak,
vidám búcsú dalt hallatnak majd a varjak.

Hiába a sok Napos óra, árnyékra vetült életem,
a felnőtt kor sajátos szépsége, a félelem,
szem szem után pereg le a végzetem, lassú kínhalál,
lohol csak lét, mind boldog gyermek, s meg se vár.