Borúsan

 

Vége lett, mielőtt kezdetét vehette volna,
mint egy csendes hang, mi a magányban utánad szólna.
Elfelejtettél, még mielőtt megismerhettél,
mint egy kedves szót, mit odébb fújt a szél.

 

Fekete lett az élet, pedig még fényt sem látott,
oda minden álmod, csak fuss, nem kell várnod.
Meg sem érdemelt mosolyod, mint a csillagos éjjel,
távolinak tűnő jelenemben a jellemtelen jellemem tépte széjjel. 

 

Halványnak tűnő szavaim, bizalmatlan bélyegek,
fájón marnak beléd, így az életet hogyan is élheted?
A ki nem mondott szavak, maradjak csak hamvak.
Nem is tudom léteztem-e, de most végleg magadra hagylak.