Egy lányról szól a rege,
Ki bánatát álmaiban lelte.
Megálmodott egy képzetet,
Mi egyet jelent: végzetet.
Álmában a környező világ
Akár egy vérvörös láng:
Minden égett meg szenvedett,
Az emberek arca elnéptelenedett…
A hősök nem születnek,
Attól válnak azzá, amit tesznek.
A kiváltó ok azonban
Valami, ami megmásíthatatlan…
Miközben a faluban csend honol
A távolban valami az emberek felé lohol.
A lovak idegesen dobognak,
A kofa gyümölcsei szétgurulnak.
Minden hirtelen megváltozik,
S a pillanat is elkárhozik.
A falu akár egy izzó katlan,
Mely hőségét ontja lankadatlan.
A vak apát meghúzza a harangot,
Ez a szörnyben csak szítja a haragot.
A lég sikolyoktól megtelítődik,
Ahogy a házak teteje felhevítődik.
Emberek hörögnek, a lehellet megszegik,
A füstköd mögül rémkép emelkedik.
Egy kislány a babáját keresi,
Ám a felfordulásban nem leli.
Sikátorokban az emberek tömege
Fentről akár patkányok gyülekezete.
Próbálják életüket menteni,
De az események ellen már nem lehet mit tenni.
Haldoklik a napsugár
Az élet szikrája kihunyóban már…
Megvan a baba, milyen szép!
Megfordul a kislány, s így szól: „Ez hát a vég!”
TES V Skyrim - OST - DRAGONBORN [HD]
Szemét lehunyja, felkészül a pokolra,
Testét hirtelen ellökik dohogva,
Egy fiatal lány tűnik fel,
Erre a szörny nagyot nyel.
A kislány a szalmába esett
Szemébe könnye szökött, majd megeredt.
A rém elnyelte megmentőjét nyomban,
Bánata a babára ömlik patakokban.
A távolban dinamikus üvöltés,
Majd szívszorító fájdalmas nyögés.
Falfehéren áll egy fiú a téren,
Aki látta mi történt éppen.
Gyomra borsó méretűvé zsugorodik,
Ahogy a téren lekuporodik.
Szemében lángol a harag,
Mely a tűznél is hatalmasabb.
Kezébe akad egy feszület,
Mit a fenevad után vet.
Semmire a pontos találat ritka,
A támadás után a falu, akár egy kripta.
Családjának új otthona
Immár a Föld gyomrának pora.
Számára mindenki elveszett,
S ebbe majd belebetegedett.
Kárhozat, vagy szerencse,
Az egész egy nagy kelepce.
Ez nem volt puszta véletlen,
Hisz családja nem volt védtelen.
„Megbosszulom ezt a veszedelmet,
Annak mi ezt tette nem adok kegyelmet!”
A fiú nem akart elindulni sokáig,
Majd lovára ült a szürkület beálltáig.
Utána a sivár falura mered,
Lelkéből már csak a bánat ered.
„Hát indulok a csatába!
Lehet, életemben most utoljára…”
