Ősi vadon, minden csendes,
Háborítatlan és teljes.
Szitakötők cikáznak a vízparton,
Az erdő ura már rég talpon.
Hajnalban indul portyára,
Hogy kölykeinek vigyen valamit vacsorára.
Lépte gyors és hangtalan,
Prédára les, ez vitathatatlan.
Kiér a tisztásra, s megtorpan,
A távolból szagot fog nyomban.
Ismeretlen bűz vegyül a levegőbe,
Jó lesz vissza menni, egyelőre.
Idegenek járják az erdőt,
Szaguk magával hozza a fertőt
Mit ők okoznak,
Ha az erdő rendjébe avatkoznak!
A rémfarkas nem oktalan,
Tervét kigondolja pontosan.
Ahogy a többi vad is teszi,
Elkerüli az embert, míg teheti.
A vadászatnak most vége,
Haza akar érni az éj eljövetelére.
Két bundás kölyök várja éhesen,
Hogy hazatérjen anyjuk sikeresen.
A csapáson elkap egy mókust,
Ez is több a semminél. Már fut,
Fut a zsákmánnyal rejtekébe,
Honnan nyöszörgés jön elébe.
Kölykeit sehol sem találja,
Vér és lőpor tapad a barlang falára.
Ahogy felismeri a helyzetet,
Szíve mellkasában bosszút hirdetett.
Vonítás tör elő torkából,
Agyarai előbukkannak pofájából.
Egy hágón át előnyt szerez,
S a vétkeseken elégtételt vesz.
Fiatal vadász kislányával,
Elejti trófeáit puskájával.
A kölykök teste is a földre hull,
Anyjuk tombol kimondhatatlanul.
A vadász egyik karját elkapja,
Lánya ez alatt babáját eldobja,
S a puska után veti magát,
Ám a farkas neki is megragadja alkarját.
Az egyik kölyök megmozdul,
A vadász nagyot mordul.
A kislány kezét elengedi a szörnyeteg,
Mely kölyke után ered.
Vadászunk puskáját kezébe kapja,
Ám a farkasnak se híre, se hamva.
A támadásnak örök nyoma,
Az emberek testén sebhelyek forradása.
Fiatal vadászunk karját veszíti el,
Lányának csuklóján sebhely tűnik fel.
A baba feje a földre bukott,
Mint ahogyan az elsőszülött farkas elhullott.
Az ősi vadon ura haldoklik,
Oldalába egy számszeríj nyila fúródik.
Szőrgolyója a pofájából kibukfencezik,
Ahogy anyja elterül, s megmerevedik.
A kölyök soha nem feledi a napot,
Ami az erdő életében káoszt okozott.
Testvére, anyja, mind kettő halott,
Örökre megjegyezte ezt a pillanatot.
Felbukkan a vadász és lánya,
Utóbbi babáját szorongatja egyfolytában.
„Sikerült! A szörnyetegnek vége!
Békében élhetünk végre!”
Gyakran az érem másik oldala
Az élet igazságtalan pólusa.
Utódai védelmében mindent megtett,
De a másik fél ellen a szörny nem nyerhetett.
Apró teremtmény, féktelen harag,
Mindkettő egyre csak hatalmasabb.
Évek mennek egymást váltva,
Kölyökből farkas, lányból mátka.
Vadon… kipusztult és mérgezett…
Mit az ember elveszejtett…
A múlt élő kísértete megelevenedik,
Ahogy farkasunk a dombon letelepedik.
Tekintetével a falut fürkészi,
Emlékeit sorra felidézi…
Fehér szemfoga megjelenik,
Mikor régi ellensége felkerekedik.
Saját sírját ássa meg tettével,
Mit átgondolt nagy következetességgel.
Hisz kiszemeltje, akár a múltban, védtelen.
Ő a babát fogó kislány, ez nem véletlen!...
Narnia Soundtrack - Narnia Lullaby
