Előfordult már veled, hogy annyira szegény vagy nincs mit enned? Egyik napról a másikra élsz. Oly álomszerű képzelgést kergető emberként, aki saját hiú ábrándjának rabjává válik; mi szerint a holnap jobb lesz, mint a ma. Bizonyára igen, hisz minden ember lelkének legmélyebb szegletében ott rejtőzik valami sokkal magasztosabb erő, ami átsegít minket a hétköznapokon. Mit gondolsz, mi lehet ez az erő? Óóó, nem! Kételkedésnek itt nincs helye, benned is ott van, úgy ahogy mindenki másban! Ez velünk születik, nem tanulható, nem örökölhető. A történelem folyamán sorsokat változtatott meg, életeket segített át kilátástalanságból szebb jövőbe, lelkük mélyéről pedig generációk áhítottak békét, megértést, REMÉNYT… Látom, már kezded érteni…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

William Reyes [ejtsd: Viliam Rejes] nagyon szegény ember volt, aki egész fiatal korában megtapasztalta milyen kíméletlen az élet, ha kizárólag magadra számíthatsz. Félvér gyermek, anyja előkelő arisztokrata angol származású finom úrhölgy, aki szülés után eldobta magától. Apja a szigeten lévő törzsek közül jelentéktelennek számító közemberek egyike, minden családtagja odaveszett a múlt évben pusztító hurrikánban. A fiú egész eddigi életútját magas fal módjára kövezte ki a nélkülözés és éhezés ördögi egyvelege. Apja igen hamar követte családját a másvilágra, egy szerencsétlen baleset következtében.William a történtek óta minimálisra csökkentette az emberekkel való érintkezést és kommunikációt. Nem maradt neki senki. Magába fordulva igyekezett a jelenre koncentrálni és túlélni, kapaszkodni a mába vetett hitbe, az egyetlen reményébe, hogy a holnap jobb lehet, mint a ma…

 

Mióta az eszét tudja, minden nap, kora reggel egyedül jár a Csendes Óceán dél - keleti korall erdővel körülzárt lagúnájába, gyöngykagylót halászni. Reggelente az Óceán általában békés, ám elvétve előfordul, hogy a vízfelszínt tarajosra korbácsolják a szél keltette légáramlatok. Szokásos napnak indult, megkereste a csónakot és megtisztította az éjjel belesodródott pálmalevelektől és hínár daraboktól, valamint igyekezett negyedére csökkenteni a több maroknyi homokot, ami felgyülemlett a csónak aljában. Az előkészületek befejeztével vízre segíti és bekészíti a felszerelést. Volt ideje kitapasztalni, a gyöngykagyló halászat minden fortélyát, így több módszert alkalmazott nagyobb fogás reményében. Vannak csapdái, miket naponta ellenőriz, ezekkel nincs különösebb probléma. Az igazi kihívást a mély merülés jelentette. Tanácsos volt kevés ruhában, csak egy derékra erősített kötéllel merülni, annak végét pedig a csónak orrához vagy végéhez rögzíteni. Így a lehető legkevesebb dolog akadályozta a vízbe merülő test mozgását és kizártuk a csónaktól való elsodródás eshetőségét. Alkalmazni szokott egy nagyobb fadézsát feljövetelkor bele dobálja, a felhozott kagylókat majd újra merül. Ha szerencséje van a nap végére a fadézsa nagyjából félig tele lesz. Szokott tartani ebédszünetet, kisebb pihenőket három négy merülés között. Ebéd gyanánt általában a parton talált gyümölcsök szolgálnak, de ritkán hozott magával valamit otthonról. Második pihenőjét tartotta, a nem rég fogyasztott édes kókuszlé és banán találkozása csodás álmot bocsájtott rá. Mikor felébredt észreveszi, meglehetősen messzire sodródott a megszokott partszakasztól.

A csónakról lassan, óvatosan befordul a vízbe, minden mozdulatot megfontol, hisz az alatta húzódó ajzatban hemzsegnek a tengeri sünök és az élesebbnél élesebb korall bokrok. Körülötte mindenhol kristály tiszta vízfelület terpeszkedik, ami úgy 100 méterre tőle ölel át egy termetes sziklaormot. Ez az Óceán fölé magasodva nyújt otthont több tucat vízi madárnak és hüllőnek, fajonként szintekre osztva a néhol növényektől burjánzó felületet. Ahogy maga előtt tolva csónakját halad a hozzá legközelebbi partszakaszhoz, alatta 4 tenyér nagyságú, pöttöm, kurta farkú zebracsíkos halraj úszik el. Rabul ejti a hatalmas kékség változatos lakóinak élete; az apró bohóchalak kergetőzése az általuk lakott korallpolip körül, ahogy beljebb egy rettenetes szürke színű halfarkas kíméletlenül vadászik, a tüdejébe behatoló, az az igazán mély érzést keltő sós illat. Ezért kezdett el gyöngykagylót halászni. Hiába kimerítő, kitartást igénylő, fáradságos és alulfizetett életforma, a csodás körülmények kárpótolják. Ő legalábbis így gondolta, a falu közelében kívülről ismerte már valamennyi partszakaszt és korall erdőt. Most minden más, ismeretlen helyre sodoródott. Épkézláb ötletnek bizonyult egy magas helyről körülszemlélődni. Lábujjai közül csiklandozón suhannak át az alatta elterülő másik világ életét fenntartó vízmolekulák ezrei.

 

Erős puffanással érkezett a csónak oldala a sziklafal vízben folytatódó alsó részéhez. Kötéllel rögzíti, majd felkapaszkodik az orom tetejére. Nedves hajába bele belekapott az óceán sós illatát magával hozó langyos légáramlat, percek alatt megszárítja. Kezét szeme elé emelte, amint távolba nézve igyekezett behatárolni hová került pontosan. A víz fölött kupacokba verődött felhő gombolyagok csoportjai árnyalataikban adják vissza az Óceán színvilágát. Akad köztük, égszínkék, sötét akvamarin, türkiz, lilás indigókék és enyhén színezett szürkés fehér. Árnyékuk foltos mindenséggé változtatja a hatalmas kék vásznat. A horizont vonalat felfedezve már látszanak az alkonyat első képviselőinek, a sötétedés fiainak megtestesülései. Hamar felfedezte, nem is sodródott olyan messze, mint azt lentről gondolta. Ránézésre nagyjából öt, hatszáz méter lehet a megszokott partszakasztól, azonban közbe ékelődött egy szikla nyúlván, amitől beláthatatlan az adott terület. Tőle nyugatra zátonyok gyűrűjében van egy pici sziget, partján csupán dús fű nől, semmi több. Onnantól már gyerekjáték vissza találni. Mielőtt elindul, utoljára megszemléli a festői tájat, lentről nem tűnt minden ennyire gyönyörűnek. Ellentétes irányba fordulva a szigettől felfedez valamit a távolban. Hosszú percek szállnak tova, de nem jön rá pontosan mit lát. Leül, lábait maga elé húzta s kezeivel összekulcsolta őket, állát térdére tette. Tovább szemlélődött. Szemei felfedeztek valamit, ami után egymástól távoli helyeken koncentrikus körök maradnak a vízfelszínen. Láthatatlan lábnyomokra hasonlítanak, megdörzsöli szemeit, nem biztos abban, hogy egyáltalán lát valamit. Haján csillámporként fénylenek a lemenő Nap sugarai, fölötte hangos madárraj repül V betűben. Itt az ideje haza menni…