1994 Február 24.napján szólaltak fel az első sikolyaim a napvilágban. A gyerekkoromat egy teljesen normális, hétköznapi gyerekként éltem le. Ha ünnep közeledett, mindig bezsongva vártam azt , akár a Karácsony, vagy húsvét, vagy bármily nevezetes piros betűs nap. Ahogy  cseperedtem , egyre sötétebbnek látszott a világ, valahogy teljesen más szemszögből kezdtem el megközelíteni a dolgokat. Az iskolában beskatulyáztak a „mindig baszogassuk őket” csoportba. Nem igazán voltak barátaim, ha voltak is, ők is kibeszéltek és szépen lassan eltávolodtak mellőlem, mindaddig , míg meg nem ismertem a mostani legjobb Barátaimat . Csodálatos emlékeim vannak a velük töltött időkről amellett, hogy akkor már egyre kétségbeesettebben álltam a világhoz. Ha ők nem lettek volna, teljesen megtört ember lennék. Akkoriban kezdtem megismerkedni a művészettel, konkrétan a rajz világába kóstoltam bele. Pályázatokon indultam, szakkörökre jártam, Lengyelországban táborban. A Tanáraim azt hitték, hogy ezen a pályán fogok továbbmenni,  de nem művészetin tanultam tovább…Mondhatnám, hogy sajnos, de úgy érzem, hogy nem a rajzolásra születtem . Középiskola első félévében megkaptam az első gitáromat és innentől Vette kezdetét a Zenei karrierem.  

 

A zene világa hihetetlen hatással tud lenni az emberekre, nem csak felvidít egy vicces dalszöveg, vagy elszomorít egy szomorú dallam, hanem képes erőt adni és hitet, mikor mindent elveszettnek látsz, képes arra, hogy felkaroljon és kiemeljen a gödörből. Mindig csillogó szemekkel tekintettem a zenészekre és olyanná akartam válni mint ők. Bár ebben benne volt a hírhedtség vágya , és az akarat, hogy benne hagyjam a lábnyomom a világban . Nem látom értelmét annak, hogy szürke , hétköznapi emberként éljem le az életemet, és haljak meg úgy, hogy aztán feledésbe merüljön a nevem. Bár nem rajongok az emberekért, mert mindent tönkretesznek ami körülöttük van, és hihetetlenül szánalmas dolgokat képesek hajcsározni , de élnek olyanok, akik megérdemlik a szeretetet, a törődést és képesek arra, hogy értékeljék azt, amit én is . Teljes mértékben Realistának látom magam, tisztában vagyok a világ dolgaival,és ez a világ amiben élünk, számomra egy bukott, sötét hely, amiben néha felcsillannak a csillagok fényei, és bevilágítják a sötétséget. Ezek a reménysugarak adnak erőt ahhoz, hogy ne tekintsek teljes szánalommal a világunkra . Viszont a művészet mindenben ott rejlik , és minden mozzanata hullócsillagként süvít az éjszakában.  Nagyon sok minden képes megihletni , és rímeket csalni a számra,melyekből mondatok, majd vers képződik. A Zenében és a Versírásban találtam rá az önkifejezésem útjára. Így tudom éreztetni a lelki állapotom a világgal. Magamból kiindulva, azt tudom mondani, hogy az éjszaka a művészeké. Van mikor nem tudok aludni, mert a rímek csak úgy forognak a fejembe és nem hagynak lenyugvóra térni, emellett az éj világa , az égbolt nagyon nagy hatást gyakorol a művészetemre.  A Barátaim és a művészet az, ami mindig erőt adott nekem és lábra állított. 

 

Mostanra már nem az a kis magányos srác vagyok,  aki voltam egykor .Bár nem mindig látom pozitívnak a dolgokat és elég érzékeny lélek vagyok és sok minden hatással tud lenni rám,de  sok barátom van, szeretek bulizni, mindig minden esetben kiállok magamért  és próbálom értékelni azt a kis kevés pozitív dolgot, ami képes felvillanyozni az életem.