1978. február 15-én, Dél-Koreában megszületett egy kisfiú. Ez a kisfiú időközben felnőtt, iskolába járt,

leérettségizett és megnősült, kiadott néhány albumot, eközben pedig – csak úgy mellékesen- világhírre

is szert tett.

Lee Ru-Ma-t, művésznevén Yiruma-t a zongoristáknak valószínűleg már nem nagyon kell bemutatnom,

de az átlagembernek szerintem az égvilágon semmit nem mond a neve, maximum a River Flows in You

hallatán kap a fejéhez, hogy „ja, ez az a pasas!”. Igen, ő az, de sokkal többet tett le az asztalra egyetlen jól

sikerült, felkapott zongoradarabnál- ezeket szeretném most bemutatni, de kezdjük a legelején.

A kicsi Yiruma 5 éves korában kezdett zongorázni. Természetesen kezdettől fogva nyilvánvaló volt,

hogy nagyon tehetséges, de nem kell semmi eget rengető dologra gondolni. Nem voltak teltházas

koncertjei általános iskolás korában, sőt, tovább megyek: nem is komponált egészestés

operákat tizenévesen. Bár hozzáteszem, elég elvetemült dolog 11 évesen átutazni a fél világot csak azért, hogy Londonban tanulhass zenét (mert Yiruma ezt tette), azért mégsem adott fel mindent a szenvedélyéért: tisztességgel leérettségizett, majd továbbtanult a King’s College Londonban.

Még egyetemi évei alatt jelent meg az első lemeze, a Love Scene, de a várva-várt ismertség csak 2001-ben zúdult a nyakába a First Love-val. Ez az óta is a legkelendőbb albuma, ami nem csoda, hiszen gyakorlatilag az összes igazán sikeres szerzeménye ezen a korongon található, rögtön például az előbb említett River Flows in You is, ami annak ellenére, hogy egy kicsit már elcsépeltté vált az évek során, még mindig Yiruma legnépszerűbb műve. De mint mondtam, a munkássága nem csak egyetlen felkapott darabból áll, rengeteg más sikerszerzeménye is ekkor látott napvilágot, mint például a Love Me vagy a May Be- hogy csak a kedvenceimet említsem.

A 2003-mas albuma, a From the Yellow Room már hamar meghódította az előrendelési listákat is, és annak ellenére, hogy a First Love sikerének a közelébe sem ért, két darab miatt mindenképpen érdemes megjegyezni ezt a lemezt is. Először is azért, mert ezen jelent meg a Kiss The Rain, ami a River Flows in You után talán Yiruma legismertebb műve, másodszor pedig a 27. May című gyönyörű darab miatt. Ezt ugyanis Son Hye-Im-hez írta, akinek a húga egyébként egy híres koreai színésznő.

További albumai még a Destiny of Love, a Poemusic, a H.I.S. Monologue és a P.N. O.N. I., de őszintén szólva ezekről halvány fogalmam nincs, bár nem is hiszem, hogy bárki is mélyebben bele akarná ásni magát a biográfiába. Ha mégis, minden további nélkül megteheti, de én megelégszem azzal, hogy nagyjából ismerem a darabokat ezekről az albumokról is, és megállapítottam, hogy azokról itt most nem éri meg ömlengeni- valószínűleg nem is tudnék.

Szóval rövidre fogva: Yiruma jelenleg nem csak Ázsia, hanem egyben a világ egyik legismertebb modern zeneszerzője is. Több musical, film és színdarab zenéjét is ő szerezte, és bár az ilyesfajta felkéréseket elsősorban a saját országában kapja, Amerikában is elismert komponistának számít, de ezen felül világszerte ad teltházas koncerteket.

Hogy mégis miben rejlik a varázsa? Hiszen kétségkívül nem ő Mozart huszonegyedik századi reinkarnációja. Nem kérték (még) fel hollywoodi filmekhez, és mint minden zeneszerzőnek, neki is vannak kevésbé jól sikerült művei. Bőven. Ha a száraz tényeket nézzük, nem is emelkedik ki semmivel a többiek közül, nekem viszont valamiért mégis hatalmas kedvencem. Nem tudom egészen pontosan megfogalmazni, hogy miért szeretem annyira játszani és hallgatni a darabjait, de azt tudom, hogy csodálatos érzés. Minden műve egyszerű és letisztult, jellegzetesen az ismétlésekre és az ezeken belüli apróbb variációkra épít. Kifejezetten szereti a magas hangokat, ettől pedig az egész általa megteremtett világ csak még varázslatosabb lesz. Van a darabjaiban valami megfoghatatlan. Egy olyan jellegzetes hangulat és életérzés, ami megnyugtatja az embert- mert érzéseket ad át. Egy biztos, Yiruma nem csak a pénzért ír. A saját érzéseit viszi a darabokba, még akkor is, ha ő maga is tudja, hogy az emberek többsége félreértelmezi a művészetét. De így van ez jól, az igazán nagy alkotók gyakran meg nem értett művészekből lesznek, nem igaz?