top of page

S szólt a holló: Sohamár!”

Van olyan ember, aki ne lenne tisztában azzal, ki írta ezt a két sort? Én nagyon erősen kétlem, hiszen nem elég, hogy iskolában is tanítják, de még írókat és forgatókönyv készítőket is megihlette e pár sor. A laikusok kedvéért elárulom, hogy kiről szó van nem más, mint:

Edgar Allan Poe

A vers részlet pedig, amit címként választottam Poe leghíresebb művéből, A hollóból származik. Miért pont Poe és miért most? 

Éppen ezen a napon született Ő, csak pont 1809-ben és negyvenévesen október 7.-én hunyt el.  Az édesanyja Elizabeth Arnold Hopkins Poe  Bostonban hozta napvilágra a kis írót, Edgar Poe néven. Szülei színészek voltak, valamint volt két testvére: Rosalie és William. A szülei művészet iránti szerelmét az is mutatja, hogy valószínűleg Shakespeare Lear király című darabjának egyik főszereplőjéről kapta a nevét. Felmerülhet a kérdés, hogyha Edgar Poe-ként született akkor honnan van a második vezetéknév, az Allan? Nos, a kis költő alig volt 1 éves, amikor a család szétvált, felbomlott az ötös szövetség, majd egy skót kereskedő John Allan vette magához, aki ugyan nem fogadta örökbe hivatalosan, de az Allan családnevet tőle kapta. John 1915-ben az angliai Irvine-be költöztette a családot, ahol is a kis Poe beiratkozott az általános iskolába, ám nem maradtak itt sokáig, tovább mentek Londonba. Rengeteget tanult, és még többet olvasott, később el is ámultak, hogy a züllöttnek mondható élete folyamán hogyan tett szert ilyen műveltségre.

 A költő 11 évesen tért vissza Richmond-ba majd 1826-ban a Virginiai Egyetemen kezdett el tanulni, de még ezelőtt eljegyzett egy lányt, Sarah Elmira Roystert. A kapcsolatuk hamarosan megszakadt, amikor a férfi hatalmas adósságba keveredett és az összes meglévő pénzét, sőt még a ruháit is elitta. Mivel nem tudott nevelőapja szemébe nézni, inkább 1827 áprilisában Bostonba költözött, ahol tisztviselőként és újságíróként dolgozott. Megélhetési gondjai miatt alig egy hónappal később csatlakozott a katonasághoz, ahol az Edgar A. Perry nevet használta és 22 évesnek mondta magát. Első katonai állomáshelye a Fort Independence volt a bostoni kikötőben. Itteni tartózkodásának évében adták ki első, 40 oldalas verses kötetét, melynek a Tamerlane and Other Poems címet adta, ám ez nem sok port kavart fel az irodalmi életben. Ezután a charlestoni Fort Moultrie állomáshelyre szállították, ahol előléptették tűzszerésszé, de rájött, hogy ez a pálya nem neki való, így kérvényezte leszerelését. Mikor ezt megtagadták tőle, elmesélt mindent a rangidős tisztnek: a valódi nevét, a korát, valamint belépésének az okát is. A feljebbvalója támogadta leszerelését, egy feltétellel: rendeznie kellett családi kapcsolatait Allan-nel. Ez nem ment könnyen, hisz az ekkor éppen 18 éves Edgar lassan több mint egy éve nem adott magáról hírt, ezért ugyanezt kapta cserébe nevelőapjától: az sem válaszolt egy levelére sem. Az ifjú költő egy nappal nevelőanyja temetése után érkezett haza, és bár e halál negatív fordulat volt Edgar életében, de végül ez segítette elő a kibékülést a nevelőapjával, aki ezután mindent megtett, hogy segítsen felkaroltjának. Mielőtt jelentkezett volna a West Point katonai akadémiára, még Baltimore-ba utazott, hogy együtt legyen testvéreivel, és ez idő tájt jelent meg második kötete, Al Aaraaf, Tamerlane and Minor Poems címmel. 1830-ban beiratkozott tehát az akadémiára, majd pár hónappal később nevelőapja kitagadta a családból új felesége kérésére, sőt követelésére. Ennek hatására 1831-ben kirúgatta magát az akadémiáról, hadbíróság elé állt hanyagság és parancsszegés vádjával. Poe 1831 februárjában New York-ba utazott, ahol kiadatta harmadik kötetét, Poems címmel. Ebben az időben éppen pénzügyi nehézségei voltak, ezért volt katonatársai segítették, akik reménykedtek benne, hogy gúnyverseket fognak olvasni, ám maguk is meglepődtek, mikor olyan írások láttak napvilágot, mint a Város a tengerben, vagy esetleg az Izrafel. Poe megemlékezett barátai segítségéről a könyv első oldalán a bevezetőnél: „Köszönettel ajánlom ezt a könyvet az amerikai hadsereg közlegényeinek”. Bátyja 1831-es halála után döntött végleg az írói pálya mellett, ám több tényező is ellene játszott: rosszul fizetett ez a szakma, nem is beszélve arról, hogy Poe volt az első, aki csak az írásból akart élni, így ez is kissé megnehezítette az előrejutását.

Mivel költőként nem remekelt, inkább a prózák felé fordult. Poe A palackban talált kézirat című történetét a Baltimore Saturday Visiter pénzzel díjazta. Ennek következtében került 1830-ban az ifjú író a Southern Literary Messenger-höz, mint segédszerkesztő, ám mivel nem végezte munkáját rendesen, kirúgták. Visszament Baltimore-ba, ahol feleségül vette a 13 esztendős unokatestvérét, Virginiát. Miután megígérte, hogy rendesen fog dolgozni, újra a Messenger munkatársává vált és az is maradt egészen 1837-ig, ez idő alatt több történetet, verset és kritikát is publikált a lapban. Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése címmel 1838-ban jelent meg egyetlen regénye. 1839 nyarán adták ki a kétkötetes Tales of the Grotesque and Arabesque című gyűjteményt, amely vegyes fogadtatásban részesült. Több magazinnak is a munkatársa volt, többek között részt vett a Graham’s Magazine valamint a Burton’s Gentleman’s Magazine munkájában.

1840-ben tett említést arról, hogy magazint indítania The Stylus néven, amelyet végül is nem hozott létre. Ebben az időben politikai pályáról is álmodott és egyik ismerősétől, Robert Tyler-től remélt segítséget, aki ezt meg is adta volna, ám Poe nem jelent meg a megbeszélt találkozón, és Robert arra asszociált, hogy valószínűleg részeg. Ebből kifolyólag nem kapott állást az áhított közegben, politikai pályafutása igen kurtára sikeredett. 1842-ben felesége vért köhögött fel, amely egyértelmű jele a tuberkulózisnak, az állapota hamarosan sem javult, így Poe egyre masszívabban ivott. Otthagyta munkáját és New Yorkba utazott, ahol eleinte a Broadway Journal társ-, majd egyedüli tulajdonosa lett. Az Evening Mirror 1845. január 29-én közölte Poe A holló (The Raven) című versét, amely az eddigi legnagyobb sikert hozta számára. 1847 januárjában meghalt felesége, amely komoly befolyással bírt a művészetére, többször is megénekelte a „gyönyörű nő halálát”. A szeretett asszony távozása után egyre bizonytalanabbá vált Poe sorsa, ezért udvarolni kezdett Sarah Helen Whitman költőnőnek, ám eljegyzésük az író viselt dolgai miatt felbomlott. Ezután Richmond-ba tért vissza és újrakezdte kapcsolatát gyerekkori szerelmével, Sarah Elmira Roysterrel. Poe halálának körülményei tisztázatlanok. 1849. október 3-án, Baltimore utcáin találták meg, félrebeszélt. Kórházba vitték, ahol október 7-én halt meg. A „Reynolds” nevet kiáltozta állítólag a halála előtti éjszakán, valamint olyan szóbeszéd is járta, hogy ezt többször is mondta: „Uram, mentsd meg a lelkemet”.

Az akkoriban divatos gót irodalomban alkotott nagyot. Sir Arthur Conan Doyle azt mondta ki, hogy Poe volt az, aki megteremtette a detektívregényeket, neki köszönhetjük a krimi műfaját. Legfőbb témái a halál, a halál, de leggyakrabban a halál, megtűzdelve néhol gyásszal és bomlással. Tehát, elég sokszínű író volt.

„Lelked majd egymaga marad
A sír sötét gondjainak
Óráján és senkise lesz,
Ki titkaidba beleles.
Viseld csendesen e magányt,
Mely nem egyedüllét - hiszen
Az életben melletted állt
Holtak lelke veled leszen
Holtodban, s akaratuk ott
Ismét árnyba von; légy nyugodt.”

Fontosnak tartom, hogy a versei közül mindenképpen érdemes megemlíteni a leghíresebbet, méghozzá az 1845-ös keletkezésűt, A hollót. A romantika legtöbb stílusjegye megfigyelhető ebben a műben: érzelmek, hatalmas ellentétek, rémületkeltés.

"S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!""

Mindenképpen muszáj ajánlanom egy novellát is, hiszen elsősorban író volt a szememben, s csak azután költő. Ez a novella nem más, mint A vörös halál álarca, mely 1842-ben látott napvilágot. A történet egészén át olvashatunk utalásokat a címre, ám csak a novella legvégén értjük meg igazából az egészet.

„A "vörös halál" soká pusztította az országot. Soha pestis nem volt oly végzetes, olyan iszonyatos. Vér volt inkarnációja és pecsétje - a vér pírja és rettenete. Éles fájdalom és hirtelen szédület, s aztán erős vérzés a pórusokon át, és végső föloszlás. Skarlátfoltok az áldozat testén és kivált az arcon: ez volt a pestisbélyeg, mely kizárta a szerencsétlent embertársainak rokonszenvéből és irgalmából. S a kór egész rohama, kifejlődése és katasztrófája: egy rövid félóra epizódja.”

Na és ha már A vörös halál álarca és Poe, akkor kötelességemnek érzem még egy könyvajánlót is beszúrni a cikk végére. Ne ítélj első látásra! Igen, Vörös pöttyös könyv, de akkor is, talán az egyik legjobb regény is egyben, amit valaha olvastam (na jó, nem üti Dosztojevszkijt). A címe, mily meglepő: Soha már (Nevermore). Az írónő bizonyára egy tipikus "tinikönyvet" kívánt megalkotni, ám szerintem már túllépte a határait ez a regény, hiszen nem csak Poe-ról szól és az ő munkásságáról, hanem a cikkalanyomra hajazó stílusjegyek is szerepelnek benne.

Röviden: van a suli bomba csaja, Isobel, és a vele szemben álló kitaszított fiú, a gót Varen, aki hatalmas Poe rajongó. Közös feladatot kapnak, méghozzá az, hogy egy híres angol költőről/íróról alkossanak meg egy nem hétköznapi előadást. Össze is áll a kisbrigád, tanulnak, sokat beszélgetnek Poe-ról valamint a novelláiról (pl.: Ligeia), de egyre furcsább, hátborzongatóbb dolgok kezdenek el történni szegény lánnyal. A fantázia világában élő Varen a kulcs mindenhez, valószínűleg Poe-hoz is, az ő rejtélyes halálához, valamint csak ő mentheti vagy ölheti meg Isobel-t. A végén derül ki minden, hogy egyáltalán miképpen kapcsolódik az egész Poe-hoz, A vörös halál álarcához, valamint a titokzatos Reynolds-hoz.

Szerintem letehetetlen regény, még egy héttel az olvasás után is katarzis élményem volt, kb mint aki először olvas el egy könyvet egy teljesen új műfajban. Nekem az is volt, Kelly Creagh nagyon magasra tette a mércét ezzel a könyvvel.

Részlet a könyvből, kedvcsináló gyanánt:

„Isobel megpördült. A hang közvetlenül az út túloldaláról a fák közül jött. Aztán megint hátulról hallotta. Reccsent egy ág, megzördültek a száraz levelek. Gyorsan körbenézett, és hiába hallotta ezeket a hirtelen zajokat, csörgést és zörgést, a legkisebb mozgást sem bírta felfedezni, bármerre is nézett. Érezte, hogy elszorul a torka, s a szíve is összerándult félelmében. Szívverése a normális háromszorosára gyorsult. A házuk felé fordult, és újra futni kezdett, olyan gyorsan maga mögött hagyva mindent, ahogy csak a lábai bírták. A tenyerei hűvösen és izzadtan szorongatták a hátizsák pántját, és érezte, ahogy a Poe–kötet a hátához ütődik.

 

Bármi is volt a fák között, követte őt. Mintha valami sötét dolognak a szélét látta volna a szeme sarkából, azután egy másik is megjelent baloldalon. Magas és vékony alakok, a fák fekete kapuin rohantak keresztül az út két oldalán lehetetlenül gyors mozgással.

Ahogy ő gyorsított, a sötét foltok is követték.”

Zárószóként csak annyit:

Boldog szülinapot, Poe!

bottom of page