Értetek ragyog e nap
Beauty and the Beast
A szemből, honnan minden ég kifolyt,
bánat, keserüség befele szédül.
Pókláb szalad péppé-vált teste nélkül
és egyhelyben kaszál a széttiport.
– Weöres Sándor: József Attila utolsó fényképére
Kedves Olvasó közönség, feladatomnak érzem, hogy megemlékezzem e csodás napról. Száztíz évvel ezelőtt, született egy Férfi, s ekkor még élő ember nem gondolta volna, hogy hazánk legkiemelkedőbb alakja lesz Ő. Nem szeretnék irodalom órát tartani, csak egy kis darabot szeretnék átadni abból, ami bennem él Róla.
József Attila 1905. április 11.-én született Budapesten. Bennem ez a nap csodálatosnak tűnik, a levegő megállt, s ami eddig szomorú volt és szürke, az hírtelen pompás színeket öltött. Édesapja József Áron, szappanfőző munkás, Édesanyja Pőcze Borbála, cselédlánykén dolgozott. Attilának volt két nővére Etel és Jolán. 1908 nyarán Édesapja végleg elhagyta őket, így 1910-ben Eta és Attila Öcsödre került nevelőszülőkhöz. Az idő előrehaladtával a Mama megbetegedett és 1919-ben elhunyt, így Jolán férje, Makai Ödön lett a két gyermek gyámja.
1920-ban a makói gimnázium tanulója lett. 1922 elején ismerkedett meg Juhász Gyulával és ebben az évben megjelent első verseskötete is: Szépség koldusa címmel, aminek előszóját nem más, mint Juhász Gyula írt, s e szavakkal illette Őt: „Isten kegyelméből való költő” - majd: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila." Tanulmányait nem folytatta a főgimnáziumban, hanem magántanulóként érettségizett 1923-ban Budapesten. 1924 őszén a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia hallgatója lett, majd egy évvel később megjelent verseskötete Nem én kiáltok címmel, amiben a híres-hírhedt Tiszta Szívvel c. vers is helyet kapott. Horger Antal nyelvészprofesszor, ezt nem vette olyan jó néven, így eltanácsolták az iskolából.
Attila életpályája kacifántos, ahogy azt láthatjuk. A következő időszak véleményem szerint csak pontot tett az i-re. 1928 elején Illyés Gyula mutatta be Vágó Mártát a hihetetlen költőnek. Nagy szerelem bontakozott ki kettejük között, már a házasságot tervezgették. Márta jómódú család gyermeke volt így sajnos Attila a ranglétrára nem tudott felmászni; „Egy jómódú lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem.” 1929-ig tartott kapcsolatuk, a különválás eredményeként Attila idegösszeroppanást kapott, s szanatóriumba került. Ebben az évben jelent meg harmadik kötete a Nincsen apám, se anyám, amit Márta Édesapjának, Vágó Józsefnek ajánlott.
1930-ban megismerkedett Szántó Judittal, akivel hat évig élt együtt. Egyetlen verset írt neki, azt is a szakítás után: Judit címmel.
Ez idő tájt lepett divatba a pszichoanalízis. ’35-36 között Gyömrői Edit kezelte a költőt, s anyakomplexusát, szeretethiányát betöltötte a nő féle áramló szerelem. A Nagyon Fáj című versét is ő ihlette. A változatosság kedvéért Attila utolsó szerelme, pszichológusa Kozmutza Flóra volt. 1937 őszén állapota miatt szanatóriumba került, ahol Skizofréniával kezelték – ám a tudomány az óta sokat fejlődött, s Attila az akkor még ismeretlen borderline személyiségzavarban szenvedett. Kezelése előrehaladást mutatott, eredményesnek ítélték, így a költő Balatonszárszóra utazott nővéreihez.
November végén meglátogatta őt Flóra, majd december 2-án barátai, akik jó híreket közöltek, így Attila velük akart menni Budapestre, de balszerencsés módon Sajnos nem fért be a gépjárműbe.
Elérkezett a másnap, s a legszomorúbb másnap. Attila rövid búcsúleveleket írt, majd éjszaka sétálni indult, míg nővérei a gyerekeket fürdették, mire Etus útnak indult volna, hogy megkeresse Őt, a rémhír gyorsabb volt. József Attila 1937. december 3.-án tehervonat alá ugrott, ami halálra gázolta a Költőt.
Egy fantasztikus jelenséget veszítettünk el aznap. Sok kérdés van benne… mindegyik úgy kezdődik; Mi lett volna ha… de erre már választ sohasem kapunk. Visszaolvasva e pár mondatot, egy icipicit irodalom órás, kérlek, nézzétek el nekem. Ahhoz, hogy elfogultságomat ne érezzétek annyira muszáj voltam katonásra venni a mondataimat.
Ám Ez a Nap nem Csak róla szól; Magyarországon volt több ilyen gyönyörű nap, mint a mai. Óriási költőket, írókat szült e ország, gigantikus érzelmeket adott az emberiségnek. Könnyekkel, mosolyokkal, s szerelemmel teli sorokat kaptunk Tőlük, és most a mi feladatunk tovább vinni a tőlük kapott örökséget. Magas a mérce; de én mindhalálig bizakodom.
Engedjék meg nekem, hogy néhány verset idézzek:
*
(Petőfi Sándor: Költői ábránd volt, mit eddig érzek,
József Attila: Keresek valakit,
Ady Endre: Add nekem a szemeidet, Nagy László: József Attila!,
József Attila: Nagyon fáj, Radnóti Miklós: Eröltetett menet, Pilinszky János: Ne félj és még sorolhatnám...)
Egy félig csókolt csóknak a tüze
lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
sírva szaladunk
s oda nem érünk.
Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
megbékült holtak,
de kell az a csók, de hí az a tűz
s mondjuk szomorúan:
holnap, majd holnap.
– Ady Endre: Félig csókolt csók
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt
.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
- József Attila: Amit szívedbe rejtesz
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég
- Juhász Gyula: Milyen volt
Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.
Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.
– Illyés Gyula: Jó érezni
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
– Radnóti Miklós: Tétova Óda
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
-József Attila:
Gyermekké tettél
Ajánlom az új nemzedéknek,
Oberon Magazin minden költőjének, írójának, s nem utolsó sorban
az Irodalom tanáromnak…
Hálás vagyok mindenért, Nektek!
Bíró Fanni
