A következő pár sor, egy olyan íróról fog szólni, aki megmutatja, hogy miről is szól e világ. Egy olyan emberről, aki megmutatja, hogy „mi” is csak emberek vagyunk, és elvonatkoztatni nehezen tudunk.
E cím sokat elárul róla, nem csak azért mert élete során az egyik legnagyobb művének címe a „Háború és béke”. Aki ismeri és legalább fele annyira rajong érte, mint én, rögtön érteni fogja, de az olvasmány során elárulom e „titkot”.

 

Lev Nyikolajevics Tolsztoj 1828. szeptember 9-én született Jasznaja Poljanában. Régi arisztokrata családból származott, a grófi címet még I. Péter cártól kapták. Szülei még fiatal korában meghaltak, így a rokonok nevelték fel őt és három idősebb testvérét.

 

1844-ben Tolsztoj tizenhat évesen beiratkozott a kazáni egyetemre s keleti nyelveket tanult, majd egy év múlva átváltott a jogtudományra. ’47-ben félbehagyta egyetemi tanulmányait, egy ideig az ifjú arisztokraták társasági összejövetelein, szalonokban, bálokban töltötte idejét, majd tavasszal hazatért Jasznaja Poljanába. 1851-ben egy hírtelen elhatározás végett bátyjával Kaukázusban beléptek a seregbe. Itt született meg első regénye a Gyermekkor, amelyet életrajzi elemek tarkítanak. A krími háború során 1855-ben átélte Szevasztopol ostromát, melyben az oroszok elvesztették a várost a török, francia, angol csapatokkal szemben. Ezt az élményt örökíti meg a Szevasztopoli elbeszélések című alkotása.

A háború után az író elhagyta a hadsereget és Pétervárra ment. Itt találkozott nagy írókkal, mint például: Goncsarovval és nem utolsó sorban Csernisevszkijjel, ám ez a világ annyira nem tetszett neki. 1857-ben féléves tanulmány utat tett. Járt Németországban, Svájcban és Franciaországban is. Felkereste azokat a helyeket ahol Rousseau élt. Ám ez az utazás, csalódást okozott számára, nem igazán találta a helyét e nagyvilágban. Tapasztalatai arra késztették, hogy ezután a gyakorlati élet és a munka eszméjének terjesztése felé forduljon. Falusi iskolát alapított a környékbeli parasztok gyermekeinek, ahol a történelmet ő maga oktatta s a többi tantárgyat meg egyetemista tanulók. Ez az iskola nagyon rendhagyó volt, hasonlít a mai Waldorf pedagógiához. Elutasított minden féle erőszakot, az általa működtetett iskolában nem volt osztályzás, kötelező házi feladat sem és nem volt kötelező a bejárás. Ez azt eredményezte, hogy a diákokat alig lehetett hazazavarni. - Hmm… Milyen érdekes, ugye? 1860-61 között újra európai tanulmányútra indult. Írókat és pedagógusokat látogatott meg. Londonban Dickens nevelésről szóló előadását is meghallgatta.

1862. szeptember 23-án vette feleségül a nála 16 évvel fiatalabb Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos lányát. Tizenöt gyermekük közül öten még gyerekkorban meghaltak. Tolsztoj legtermékenyebb időszaka volt ez. 1863–1869 között hatalmas energiával és műgonddal írta meg a Háború és békét. Ezt követte az Anna Karenina megszületése 1873–1877 között.

 

1889-1899 között született meg a Feltámadás című szintén nagy regénye, mely az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be, és ami kiközösítést eredményezett számára. Ebben az időszakban Gorkij és Csehov jelentettek gyakori társaságot számára. Ugyan ebben az évben súlyos tüdőgyulladást kapott.

 

Családja nem tudta elfogadni Tolsztoj életfelfogását. A viszályok csak tovább éleződtek. 1910. október 27–28. éjjelén összecsomagolt, majd orvosa és legkisebb lánya társaságában, titokban elmenekült otthonából. Pár napot egy remetelakban húzódott meg Optyinában, majd vonatra szállt. Útközben az asztapovói vasútállomáson le kellett szállnia, mivel rosszul lett. Az állomásfőnök lakásán hunyt el tüdőgyulladásban november 7-én (új időszámítás szerint november 20.).

***

 

„Tolsztoj filozófiája krízissel kezdődik. Grófi gyerekszobával, katonás, párbajos fiatalsággal, hírnévvel, hetedhét országon sikerekkel, abszolút alkotásokkal és kispolgárian boldog családi élettel a háta mögött, az ötvenéves Tolsztoj egyszer csak a fejéhez kap. Zavartan néz körül: hogy, hogy nem, a sima, cikornyátlan úton eltévedt. Elillant éveinek töretlen ívelése nem tölti el megelégedéssel, nem lát bennük semmi megvilágosító értelmet, amely erőt adna a folytatáshoz a delelőn túl is. Szembe kerül a miértekkel és ez, mint minden orosznál, nála is majdnem tragikussá válik. Eddig mindig úgy érezte, hogy igen, kétségtelenül van ilyen kérdés, az élet kérdése, de csak foglalkozni kell vele alkalomadtán, s akkor megoldódik. Most nincs idő rá, majd egyszer… A kérdés azonban mind gyakrabban mered eléje, egyre sürgetőbben követeli a választ, a «tudott» választ – és Tolsztoj nem képes válaszolni. Eddig két biztos pontot tudott az életében, családját és művészetét, most látja, hogy családja is éppen olyan boldogtalan, mint ő, a művészete pedig… «A művészet csak az élet tükre. Ha az életnek nincs értelme, a tükör is megszűnik érdekesnek lenni.» Öngyilkosságra gondol…Egyszer azonban egy kora tavaszi napon, az erdőn találkozik Istennel” – említi Laziczus Gyula A bölcselő Tolsztoj című írásában (Nyugat, 1928).

 

Tolsztoj felemelt és elröpített egy tökéletes világba. Regényei fantasztikusak, a filmadaptációk szintúgy. Ne féljetek a realizmustól, mert fantasztikus, meg kell látni benne a csodát, s a szeretetet. Ígértem, hogy a cím rejtélyességét elárulom. Tolsztoj volt, azaz író, aki a saját életét helyezte bele regényeibe, félelmetesen.  Anna Karenina karakterét egy óriási élményről mintázta. Abban az időben tanulmányozta Puskin művészetét és ennek okán újra olvasta az író fő művet, az Anyegint. Majd találkozott Puskin lányával: Maria Alekszandrovna Hartunggal, akiről főhőse külsejét rajzolta meg. Belehelyezte magát is a regénybe, Levin karakterében. Irodalmi tapasztalatai mellett egy tragikus esemény is felkeltette Tolsztoj érdeklődését: 1872-ben Jasznaja Poljanatól nem messze egy asszony szerelmi csalódása miatt egy tehervonat alá ugrott. Tolsztoj ekkor a baleset színhelyére utazva saját szemével látta a halott, összeroncsolt nőt, mely sokáig nyomasztó élmény maradt emlékezetében. A Háború és béke címadás annak köszönhető, hogy meglátásom szerint az ördögi paradoxonok itatták át Lev Tolsztoj életének napjait. Háborúzva élt békében, s békésen háborúzott önmagával s elméje minden parányi részével.