Következő reggel Anne mellett ébredtem, ami a legcsodálatosabb dolog volt a világon. A mozgolódásomra ő is felébredt, így még indulás előtt a szemébe nézhettem.

- Szeretlek. - Csak ennyit mondott, de nekem ez felért ezer szóval. Alig két hete ismerem, és már én is elkezdtem érezni, hogy mennyire beleszerelmesedtem. Ezután három napig nem szabad látnom.- Emlékezek az etikett szavaira, ami az ilyen esetekre vonatkozik. Még édesanyám tanította meg, amikor még tizenhat éves voltam, de azóta felcseperedtem és megértem azt a kort, amikor már feleséget kell választanom. És én választottam is.

Másnap elmegyek az ékszerészhez és kiválasztom a legnagyobb gyűrűt, amit valaha is láttam. Gyönyörű, éppen olyan szép, mint az én Anne-em. Az elkövetkező napok eseménytelenül telnek. Édesanyámnak elmondom szándékaimat és apám halála óta most terül el először arcán mosoly. A húgaim is örülnek, persze, hiszen ez is egy öröm a nagy csalódottságban. A harmadik nap előtt elmentem sétálni egyet, de sajnos túl sokáig bámultam a naplementét, gondolkodva, hogyan is fogom megkérni Anne kezét. Már jócskán besötétedett, amikor a kocsmasorra értem, ahol egy kapualjból ismerős kacagásra lettem figyelmes.

- Anne?! - Kérdezem félénken majd, ahogy beljebb megyek, meglátom jövendőbeli hitvesemet egy korhely, ittas férfival.

- Ohh William! Kedves William! El sem tudom mondani, hogy milyen öröm, hogy csatlakozol hozzánk. Kérlek, gyere és igyál velünk!- Erre mind a ketten hangos hahotába fognak és a férfi megcsókolja az én Anne-emet.

- Ezt ne tette volna, uram! - Neki ugrom a férfinek, ütöm ahol csak érem. Anne eközben bizonyára rájön, hogy ha nem állít le, akkor agyonverem a részegest, így lefogja karomat, és csitítóan a vállamra teszi a kezét.

- William, kérem! - Mintha visszatérne a jó modora, ám engem ez már nem érdekel. Ha nem lett volna apám nevelése, valószínűleg őt is jól eltángáltam volna, de így csak hátat fordítok neki és elmegyek haza.

Következő reggel, mintha mi sem történt volna, felkelek. Mindenki látja rajtam, hogy valami nincsen rendben, de senki sem kérdez semmit. Igen ilyen ez a jó modor. Ha valakinek valami baja van, megvárjuk, ameddig hozzá nem kezd, addig hallgatunk, mint a sír. Nos, senkit sem érdekelt annyira, hogy leküzdje az etikett szabályait és rám hederítsen. Anne nem jött el bocsánatot kérni.

A válaszomra még ír Mary-Rose néni is, mely levél napokkal később ér csak célba, így már izgatottan várom, hogy meglátogassam a nénémet. Összepakolással nincsen gondom, csak egy pár holmit csomagolok el, hiszen inkább a gondolataimmal leszek elfoglalva, mintsem a ruházkodással. Angolhon legcsodásabb városa Bath, így nem is csoda, ha idegesen várom, hogy végre megpillanthassam az első épületeket.

Három hónapig maradok itt, egészen addig, amíg nem kapok egy megrázó levelet, de addig is haladjunk szépen sorjában.

 

Nem tudom elfeledni ez alatt az idő alatt Anne-t, mintha beitta volna magát a bőrömbe, a pórusaimba ám hűtlenségét még mindig nem tudom elfeledni. A gyűrű még mindig megvan, addig  el nem dobom, vagy adom, ameddig magyarázatot nem kapok tőle.

Ez az elképzelés az egyik bál alkalmával válik semmissé, amikor is egy idősebb hölggyel keveredek beszélgetésbe. Rákérdez hovatartozásomra, és mikor megmondom neki, hogy Stratfort-upon Avon, csak egyszerűen faképnél hagy.

- Asszonyom, kérem, várjon. Mi rosszat mondtam? - Tárom szét karomat, hiszen nem értem egyáltalán, hogy mivel bántottam meg.

- Odaköltözött el az a züllött asszony is. Bizonyára ismeri: Anne Hathaway a neve. - Szerelmem nevére és ócsárlására hirtelen elöntött a harag és ha a név hallatára nem lép oda hozzánk egy fiatal hölgy, nyilván faképnél hagyom az idősebb donnát.

- Anne Hathaway-t mondott? Én ismerem őt. Vele csalt meg a férjem.- A nő magasra emelt állal mutatkozik be:- A polgármester felesége vagyok, Violet.

- Elnézést, de bizonyára rosszul hallottam. Nem úgy volt, hogy az ön férje erőszakolta meg Anne-t?- Most már valóban össze vagyok zavarodva, nem értem, hogy ezek az emberek miért hazudoznak össze-vissza Anne-ről, amikor ő nekem elmondta a történetet.

- Á, szóval hogy ezt a mesét találták ki a szüleivel. Értem én. Nos, uram, ki kell hogy ábrándítsam. A kedves Anne volt az, aki gyakorlatilag rámászott a férjemre. Nem gondoltam volna, hogy egy barát így hátba tud szúrni, de most már látom, hogy amelyik kutya ugat az harap is… uram, mondja, jól van? - És ez az a pillanat, amikor gyökeresen változik meg bennem minden hozzáállásom: tudom, hogy a gyűrű már semmit sem jelent, hogy Stratfort-upon Avon most már nem az otthon valamint azt is, hogy a fekete hajú nő sohasem lesz már a hitvesem.

A bálra két héttel kaptam meg a levelet, addig is valóságos depresszióba süllyedtem: nem ettem, nem beszéltem senkivel. A nagynéném hiába faggatott, ki a lány, én csak mindig a fejemet ráztam és nem válaszoltam.

- Will, leveled jött Stratfort-upon Avon-ból. - Csak neki engedtem, hogy így szólítson, senki másnak. A kézírás nem ismerős, így baljóslatúan nyitom ki a levelet. Egyetlen papír van a borítékban, és ahogy kiesik, le kell ülnöm, még egyszer átolvasni.

 

William Shakespeare!

Azt hiszem, tartozik némi magyarázattal azt illetően, hogy a leányom miért lett várandós, ráadásul házasságon kívül. Javítson ki, ha tévedek, de nem gondolja, hogy feleségül kellett volna vennie? Nos, ezen ne törje a fejét sokáig: jövő héten tartjuk az esküvőt, mielőtt még meglátszik Anne-en, hogy házasságon kívül lett várandós. Utazzon haza, amilyen gyorsan csak tud, hogy elrendezzük az anyagiakat, s még egy s mást.

                  Üdvözlettel:

Leendő apósa, Mr. James Hathaway