Nem tudom elmondani, hogy mennyire megkönnyebbültem, mivel egész este csak rá gondoltam, hogy bárcsak ő pörögne a karjaim között. De most, hogy már ott van, mindenről elfeledkezek. Egy pillanatra még meg is állok, aminek az a következménye, hogy partnerem  majdnem felborul lábamba és egy-két lendületesen táncoló pár is majdnem a sorsára jut. A felbolydultságra a hölgy is odanéz, és végre újra belenézhetek abba a csodálatos szempárba. Gyorsan rendezzük sorainkat és tovább táncolunk.

- Elnézését kérek hölgyem, sürgős elintézni valóm támadt. - Hajolok meg párom előtt a tánc végeztével, illedelmesen elnézést kérve, hiszen éppen most akarom itt hagyni.

-Azzal a nővel, aki miatt annyira megtorpant ott, a parketten? - Mély sajnálkozásomra hát ez a válasz? Nem gondoltam volna, hogy ennyire feltűnően bámultam az ifjú hölgyet.

-Igen… azaz nem. Nem vele. Csak a húgomhoz kell mennem. - Dadogom össze-vissza, hiszen nem is feltűnően bámultam.

-Tudja egyáltalán, hány éves?- A pimasz hangnemre leesik az állam, és ha férfi lenne, valószínűleg gondolkodás nélkül felképelném, de így csak ismét alázatosan meghajlok a hölgy előtt.

-Nem, nem ismerem ott azt a nőt. De ha megbocsát…- Már éppen mennék tovább, amikor ostorcsapásként ér a hangja.

-Huszonhat!- Lassan fordulok csak hátra, és visszalépek még egy lépést is. Így alig pár centi választja el ajkamat az első bálozóétól, de az pimaszan, gyakorlatilag megbánás nélkül pillant vissza rám.

-Még ha annyi is lenne… magának semmi köze sem ahhoz, hogy én kit nézek meg tánc közben sem ahhoz, hogy melyik nőt kérem fel maga után! Ne üsse bele az orrát a dolgomba! Kérem!- Az utolsó szót már félhangosan mondom, hogy akik körülöttünk állnak és esetleg végig hallgatták eme párbeszédet, ne gondoljanak semmi rosszra. Sietősen meghajlok a hölgy előtt, kezet csókolok neki, majd egy bájos mosoly kíséretében távozok.

Ahogy megtalálom a szerelmet, máris elhagyhatom. Huszonhat?! Nem tudom elhinni… lehet, hogy tőle kellene megkérdeznem, de az hogy nézne ki? Egyáltalán ki ez a nő, aki így elrabolta szívem minden egyes darabját? – Így elmélkedek magamban, a kinti levegőn. Hirtelen levendula illat csapja meg az orromat és ahogy hátra nézek, a fekete hajú angyalt látom meg. Közelebbről már nem oly fiatal az arca és mintha néhány szarkaláb is sokasodna a gyönyörű kék szemek körül, de összességében csodálatos a hatás. Mintha nem csak nekem tűnt volna föl, minden férfi minket bámul, ki irigykedve ki rosszallva.

-Igazán remek táncos maga, kedves…- Elharapja a szó végét, nem tudja a nevemet. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, csak állok.

-William Shakespeare.- Nyögöm ki végül, mire elmosolyodik a nő, akinek még mindig nem tudom a nevét, de ez most nem is fontos, hiszen itt áll előttem.

-Nos kedves Shakespeare úrfi! Maga remek táncos. Hol tanult meg így táncolni?- Kérdezi kíváncsian, de most nekem is kérdések tolulnak az agyamba, így udvariatlanul, teljesen kétségbeesve kibukik belőlem.

- Ki maga?

- Én? Anne vagyok. Anne Hathaway.- Ahogy bájos kacsóját a szám alá dugta, tudtam, hogy most pecsételte meg sorsomat ez a tündér. A kéz fölé hajoltam majd ahogy felegyenesedtem Anne cinkos pillantásával találtam magamat szembe.

-Nos… taníttatott apám egy kis ideig, még amikor én is elsőbálos fiúcskának számítottam, de aztán magamtól is megtanultam egy-két táncot, a bálokon.

- Áhh… figyelemre méltó, figyelemre méltó.- Adja tudtomra a nő.

- És… magát honnan szalajtották, hiszen még soha egyetlen bálon sem láttam.- Veszem fel én is a beszélgetés fonalát, miközben a zsebemben a dugi cigarettámért turkálok. Apám nem tudja, de én is szokta pöfékelni és csak cimboráim előtt veszem elő kedvelt szenvedélyemet.

- Nem régen költöztem ide apámmal és az anyámmal Bath-ból. Sajnos el kellett hagynunk, mivel már kimerítette édesapám a lehetőségeit, és én sem találtam magamnak kellemes partnert.- Rám néz mosolyogva Anne, és kivéve a kezemből a cigarettát, mélyet szív belőle. Hát… nem csak nekem vannak ezek szerint titkos szenvedélyeim.- Gondolom mosolyogva, és ahogy a nő visszaadná, csak legyintek és én is rágyújtok még egyre. Csendben sétálgatunk az épület körül és beszélgetünk. Kellemes társaság ez a hölgy, akiről még ez idáig nem is tudtam, hogy létezik. Rákérdezek, nem ismeri-e a nagynénémet, Mary-Rose Brown-t, de nemmel felel.

-Ideje lenne visszamennünk az épületbe.- Választ sem várva, megfordulok, de érzem, hogy a fehér kacsó a kezemre talál és visszaperdít. Alig néhány centi választ el ettől a fekete hajú nőtől, aki –ekkor hasít a tudatomba- az első percben  ellopta a szívemet. Csak egymás szemét fürkésszük majd megragadom a csípőjét és magamhoz szorítom. Még akkor sem tiltakozik heves ölelésemtől, amikor szenvedélyesen megcsókolom az ajkát. Sok mindent éreztem, de ilyet még soha, ezért csak nagy nehezen tudom elengedni Anne-t, aki sejtelmes mosollyal arcán fordul a bejárat felé.

-Azt hiszem, szívesen táncolnék egyet.- Néz rám jelentőség teljesen, azzal a fura mosollyal az arcán, amit még mindig nem tudok megfejteni, de határozottan megragadom a kezét, és mint aki vízben jár, elvezetem a táncolók felé. Az este hátralevő része ilyen lebegésben telik, Anne oldalán. Egyetlen pillanatra sem hagyom el a nőt, félve hátha valaki rájön, mily nagy kincsre leltem és lecsap rá.

A bál után elbúcsúzom Anne-től, és magamban megfogadom, hogy holnap az lesz az első dolgom, hogy kiderítem hol lakik és leadom névjegyemet. Még a bricskában kikérdeztem apámat, mit tud a családról, akik ideköltöztek.

-Miért kérded? Be akarsz szegődni munkásnak oda?- Kérdezi félelem teljes reménységgel arcán, de aztán ahogy meghallja válaszomat, a szörnyülködés veszi át a helyét.

-Hogy a lányuk? Az a fekete hajú démon?- Apám kikelve pattog a helyén, csodálkozom, hogy nem borul fel a bricska eme kora hajnali órában.

-Igen. És édesapám, kérem ne nevezze így. Anne a neve.- Kérem alázatosan azt az őszülő Shakespeare-t, aki előttem ül és egyre vörösödő fejjel néz rám.

- Áhh, hogy már meg is ismerkedtetek! Azt hallottam arról a démonról, hogy Bath-ból azért kellett elköltözniük, mert Anne összeszűrte a levet a polgármesterrel, akinek ráadásul felesége is volt. Az asszony majdnem öngyilkos lett miatta.- Anne nevét úgy mondja, mintha a legundorítóbb kórról beszélne, ami a világon valaha is pusztított. Ezt már csak nem hagyhatom annyiban, és igenis megvédem a lányt.

-De hát apám nem beszélhet így róla! Vagy megmondja, hogy merre laknak vagy rám ne is számítson többet!- Tán a szerelmet látta meg akkor apám a szememben, vagy valami mást, de tény és való, hogy elmondja, amit tud. Még ma is sajnálom, hogy akkor elmondta, mert akkor talán nem így végződött volna az életem.