Lábam lépne, de csak ülök tovább a padon,

Pár részeg között, akik céltalan utakon

Járatják szemeik, s meg-megakad, egy hajon,

Egy csípőn, vagy édes, vörös ajkakon.

 

Elindulok, nem bírom, lábam mégis gyenge,

Ahogy a hangszóró mellett gyorsan elhaladok

Az ismerős dallam akárcsak egy penge

Belevág elmémbe; megteszem, még ha belehalok…

 

Sűrűbb a tömeg, kevesebb a levegő,

Egyre több a rejtély és egyre több a szerető,

Egyre több a kérdés, s kevesebb a bátorság

Ahogy meglátom alakod, akár egy látomás.

 

Lábam lépne, de itt a pillanat, hogy

A szemétől lelkem oly ingatag, és

A zenétől jár az agyam; Mi lenne ha?

Csak megteszem, bármi is történjék ma.

 

S a dallam erőset csap, megfogom a kezét.

Nincs szó, ami jellemezné e pillanat hevét.

Szemed igent mond, s a tested sem habozik,

Így születik a pillanat, mi bennünk örökké lakozik.