„Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.”
/Leiner Laura/

 

Érezted már azt, hogy minden olyan lassú, mintha kötelekkel húznák vissza a perceket? Mintha valaki az óra mutatja elé tette volna az ujját. Egyszerűen nem akar múlni az idő. Vánszorog. Néha még meg is áll. Pedig annyira szeretnéd, ha végre szaladna. Repülne.

 

Várni. Mindig csak várni. Mindig mindenre várni kell. A következő napra, a következő hétre, a következő évre. Szeretnénk minél előrébb lenni az életben, és minél gyorsabban elérni a céljainkat. Sokszor van olyan érzésünk, mintha egy futószalagon mennénk az ellenkező irányba.

Nekem ebből elegem van, végre előre akarok haladni, nem visszafelé, és nem csiga-sebességgel. Elegem van a múltból és a jelenből. A jövőmet akarom. Annak ellenére, hogy még nem tudom mi vár rám. Az ismeretlenbe vágyom. Valami újra, lehet jó vagy rossz, csak szakadjak ki a megszokott lassú hétköznapokból.

 

Holnap reggel, ha felkelek, már a jövőmet akarom élni, nem pedig a jelenemet. S úgy érzem – ha nem is holnap de – de nem olyan sokára el is érkezik ez az idő. Végre a saját életemet élhetem, úgy ahogy én akarom. Senki nem szabhat határokat.  Ha akarok útra kelek és megkeresem Középföldét, bejárom minden szegletét. Elidőzök Völgyzugolyban, megtanulok tündéül, majd egy új kalandra indulok.

Bejárom a norvég hegyeket, megélem a germán legendákat, megkeresem Atlantiszt, sellővé változok. Majd, ha kedvem tartja, újra ember leszek, s talán még a bölcsek kövét is megkeresem. Ha nem találom, csinálok egyet. Amivel örök fiatalságra és halhatatlanságra teszek szert. Amivel rengeteg pergő percet nyerek, szebbé és jobbá varázsolom a világot. Megalapítom a negyedik varázslóiskolát Európában.

 

Mindezt a kezemben szertefoszló időn belül. Repülök, és semmi nem állíthat meg. S repül velem az idő is. Már nem vánszorog, az már csak a múlté. Elsiklom az évek felett, majd beleszáguldom egy szétrobbanó homokóra közepébe, s felfalom a szétszóródó homokszemeket.