- Tudod te honnan szereztem. Ott lakik az utca végén a Lajos, tudod az a fúcsa alak, aki tudóskodik. Múltko láttam ám én a két szép szememmöl – mikor a pincéjéből megcsapoltam a bort -, hogy bele ült ebbe a székbö ni, beindította és eltűnt, mintha ott sem lett volna. Istenemre mondom! Jó szemem van, tudod, szóva biztosan láttam. Először azt hittem meg is hót, már megörültem. Egyből hívni is akartalak, hogy gyere komám. Most vigyük, ami még mozdítható. De addig tötyörésztem, hogy a Lajos egyszer csak előttem teremt, úgy a semmiből. Mondom ám, majd be szartam. Egyből kiesett a kezemből a sok cshaládi ékszőr.

- Azt mondtad tesókám egyből hívni akartál. Akkor hogy lett a kannás bor helyett a kezedben az ékszőr?
- Az Isten tudja! … Na de ne teologizáljunk. Ülj csak nyugodtan ottan a helyedön, majd én intézködöm.
- S miért nem ülsz itten te? -  Felhúzott szemöldökkel sandított Béla Józsira.
- Hát csak azért, mert ha én meghalok, akkor ki fog téged eltemetni? Értöd?!
- Jahh, rendben tesókám, értöm.
- Na azé.

Béla már éppen kezdett megnyugodni, amikor Józsi egyszer csak rádugta a csatlakozó kábelt az áramforrásra. A sercegő zaj egyből sokkal erősebb lett és a szék is rángatózni kezdett, mint az Istennek nyila.

- Hát ez JÓózsi, meeggvadút, kaa…apcsold ki. – Mondta Béla már szinte dadogva, amikor a gép hirtelen leállt.
- Na, ennek meg mi a rák baja lett má. – Mordult fel Józsi miközben rávágott egyet a szerkezetre. – Működj má!
- Azt hittem agyon ráz ez a csuda.
- Ne légy már saláta, ne beszéljé ződségeket. Csak biztos nem nyomkodtam végig rendesen a gombokat. Hümmmm, ezt még eddig nem is láttam.
- Az meg mi?
- Nem tudom, de mindjá rávágok egyet oszt elválik.
- Amúgy ennek az utazásnak van valamilyen mellékhatása?
- Hát mikor a Lajos visszajött, elkapta az inger és szaladt a slozettra.
- Mit csinált, rókázott?
- Honnan tudjam, nem jött ki onnan azóta se. Másképpen, hogy tudtuk volna kipakolni az egész házat. Gondolkodj már!
- De ha ez gép valami idő utazós hülyeség, akkor engem hova küldesz?
- Én aztat nem tudom, majd kilyukadsz valahol. nézz körül, majd gyere vissza és jelents.
- Rendben, akkor zsamó, lássunk néki! Irány… - De már Béla a mondatot nem tudta befejezni, mert Józsi rávágott a gombra. A gomb mellett pedig ez állt a kis üveg alatt. - 1556.Egy pillanatra eltűnt a világ. S Béla már-már azt hitte meghalt, amikor rájött, hogy csak éjszaka van. Egy sötét komor szobában találta magát, melyet kőpadló borított. Észrevett egy ablakot a falnál és kinézett rajta. Nem kellett sokáig gondolkoznia a tornyokat és falat látva, hogy valahol egy várkastélyban van. Egy-két pillanatig elcsodálkozott, s azon törte a fejét, hogy na most innen, hogy jut haza? De nem sokáig tudott ekképp tűnődni, mert egyszerre hirtelen annyira elkapta a szapora, hogy a kezét a nadrágjának az ülepéhez kellett szorítania nehogy a gatyájába csináljon.
- Ennek tényleg a fele sem tréfa. – Jajdult fel Béla miközben megértette Lajos miért rohant egyből a budira az utazás után. Körül is nézett gyorsan az illemhely keresve, de igazából nem hogy wc-t de még mindig szart se látott ebben a sötétben. Tapogatózott a földön, tánha talál valamit, ami segíthetne rajta. Semmi. Az eszébe se jutott, hogy ki menjen az ajtón. Tudta, úgy sem jutna túl messzire, hisz már most kukucskál a vége.
Ekkor talált egy edényt az egyik falnál lévő asztalon. Nem bírt tovább várni. Letette a földre, lehúzta gatyáját és telifosta. S pont, amikor végzett, a szoba ajtaja kinyílt és egy sor katona - kezében fáklyákkal - belépett a helységbe. Bélának éppen csak annyi ideje volt, hogy feleszméljen, felhúzza nadrágját és neki álljon szaladni.
Szembeszaladt a katonáknak, miközben rettentően ordított úgy félt. Ki akart szaladni a szobából s a katonák meglepettségüknél fogva hagyták is volna, de ekkor éppen megjelent I Ferdinánd magyar király s Béla leterítette őt. Ami alapvetőleg sem mondhatni valami túl udvarias gesztus. De amint leterítette a királyt, csak akkor vette észre, hogy az edényt nem hagyta ott a földön, amikor elkezdett szaladni. S így annak minden tartalma a király nyakába borult. Nem kell mondanom, a katonák hamar leszedték Bélát a királyról, aki elhányta magát a szagos ürüléktől. Másnap – Bélának egy kiadós pihenés után a fogdában, a királynak egy kiadós fürdés után a kádban -, Bélát halálra ítélték és lefejezték. Így ő volt az első és egyben utolsó is, akit azért végeztek ki a történelem során, mert ürülékkel leborította a királyt.
S Józsi – aki a jelenben maradt – ha iskolába járt volna és megtanult volna olvasni. A másnap reggeli Hős Celebek újságban olvashatta volna a világ legemlékezetesebb történelmi cikkét, melyet sokáig mondákban és regékben őriztek meg a jelenkornak. Így ért véget Kacartos Béla története.