Emlékek röppennek elém a semmiből.
Emlékek, amikben te szerepelsz. Csak te.
Szinte látom a hangod és hallom, ahogy nézel rám.
Fülemben benne dübörög az összes szó, amit legutóbb oda suttogtál.
Visszhangozol bennem, szüntelen.
Itt vagy, s mégsem lehetnél ennél távolabb.
Távolabb. Már az elgondolás is sért.

 

Először nem akartam. Aztán már csak kételkedtem.
Kételkedtem? Benned sosem.

 

De múltak a napok és egyre mélyebbről törtél elő.
Próbáltalak lejjebb taszítani, de mindig felbukkantál.

 

Hát hagytalak. Ott lebegtél mindenhol.
Minden szempárból te lestél rám.
Te voltál az én nappalom és éjszakám.
Nem volt nyugtom veled. Nélküled? Meg főleg.
Bennem vagy, körülöttem és mindenhol.
Kitöltesz mindent. Van, hogy más van velem, mégis azt képzelem te vagy.
Zsibbad már ez az agy. Néha kicsit ki is hagy.
Volt ez így is, de belenyugodtam.

 

Elfogadtam és bevallottam magamnak.
Te vagy AZ!