Tükörkép
Tenyered puha párnáját
egy könnycsepp simogatja,
szemedből hullott alább
láttam mikor elhagyta.
Így búcsúzik a fájdalom,
így cipeli a véget,
végig folyik arcodon
felidézve a szépet.
Ettől fáj még jobban,
szürke, elfeledett képek,
hiányként éled át,
mert elmúltak végleg..
de az elméd hívja,
bár próbáltad temetni,
itt marad a kínja,
míg képes vagy szeretni...
Szemedből hullott alább
egy könnycsepp alakja,
gyengéden arcodat
végig simogatta.
Idézd fel a múltad
ott voltam mindig,
tükörből néztem rád
apró gyerekként is.
Bár az idő markában
megszorít az élet,
de nézd vissza a múltad
a legboldogabb léted.
Idézd fel, hogy hajdanán
nem számított semmi,
csak a boldogság, a dallam
tovább kell menni.
Lássam a szemedben
a felszáradt könnycseppet,
lássam, mit kezdetben
a felhőtlen érzelmet...
s ha "rám" tekintesz újra,
úgy lásd vissza magad,
derült mosollyal arcodon,
kinek az egész világ szabad.