Teára hívott a halál
Két hete hétfőn délután
Sötét helyre szólt az invitálóm
De a rideg, szürke helyek
Mindig kedvesek voltak nekem
Az ajtóra fúrt koponya
Kopogtatónak szánva
Csak végigmért s kiröhögött
Majd nyitotta ajtaját nekem
Nem néztem vagy késlekedtem
Beléptemre asztalok s székek teremtek
Tőlem jobbra ördögi kacaj
Míg balra angyali hárfák szóltak
Csak ekkor lépett be házigazdám
Némán rámutatott
A közelebbi székre
S én úgy szint
Csendben cselekedtem
Feketét tisztán?
Kérdezte csontos hangján
Ma egy kis rummal, ha lehet
Feleltem kissé epésen
Teára hívott a Halál
Ültünk ott már egy ideje
Iddogálva és beszélgetve
Mikor kintről ismerős kacagás jött
Majd kinyílt az ajtó és én léptem be
Én voltam de nem a mából
Inkább a távoli múltból
Cigit húzott elő zsebéből
De óvatosan szét nézett
Mielőtt szájába tette
A halál hamust varázsolt
S egy dobozzal nekem is a dohányból
Örült neki hogy dohányzunk s iszunk
Mert így hamarabb lehetek vele
Szeret minket
Hisz sose hagytuk el
S mindig tudtuk
Hogy ő ott van mögöttem
Nem telt el sok idő
És ismét mulat az ajtó
Feltárult újra, egy ismerős kérdte
-Már mindenki összejött a múltamból?
A jövőm is leült közénk,
Jéggel teli poharak teremtek
És egy üveg scotch a tenyerembe
Löttyintettem hát neki belőle.
