Egyszer én is akartam valamit,

Amit a Föld nem akart,

Aki Engem nem akart.

Este kitakart

Hajnalban betakart

Sohasem tudtam mit akart,

Csillag volt nekem, meg talán remény,

Olyan ködbe fulladt fény.

Szörnyeteg voltam,

Úgy gondoltam,

Próbáltam ember lenni minden módon,

Csak folt voltam az ebédhez terített tányérotokon.

 

Erkölcs voltam, mit pucér nő nem ismer,

Ember vagyok, lélek és mindennapi Isten,

Fogoly vagyok, pont után az utolsó szó,

Valami elborult jó,

Egy ismeretlen pokol démona,

Akit siratott a dédanya,

Hozzám imádkozik éhes férfi libidó,

Tengerről ismert tajtékzó szilaj vadló,

Reklám vagyok szét tett női láb közt.

 

Akartam egy szemetest a kurva  érzéseimnek,

Kifeküdni egy kredencre,

Lefestetne magam meztelenül,

Őszinteségemben, tisztaságomban,

Úgy, hogy Isten van felül,

Úgy, hogy bennem minden összedől itt belül.