Tél vége volt, korán ébredt

Tévelyedett barátom;

Mozgó orral, érdeklődve,

Totyogott át a rácson.

Körbejárt a lépcsőházban,

Rendre mindent megszagolt,

Mire erre ráeszméltem,

Házamnak új lakója volt.

Föl-le sétált a lépcsőkön,

Élvezte a meleget,

Küszöbömet át nem lépte,

– Rimánkodtam eleget.

Mikor önmagáról kérdtem,

Felelet csak hallgatás:

Szúrós gombóc a sarokban,

Mely azt várja, mikor ürül ki a lakás.

Elmúlt a nyár, aztán az ősz,

S most itt a tél megint;

Ingyen bérlőm tüskéin át,

Életuntan rám tekint.

Hiába sok halogatás,

Ez így mégsem tartható,

„Kint maradsz, vagy bejössz végre,

Ne állj ott, mint porfogó!”

S így esett, hogy lépcsőházam

Ettől fogva süntelen,

Jó döntés, vagy kényszerhelyzet,

Gondolkodom szüntelen.