Hamar átláttam a helyzetet, a szar nagy, és hiába állunk fejre akkor sem fog bokáig érni. Egy szó, mint száz nem véletlenül kerültem megint ide. IDE. Nem szerettem ezt a síkot, pláne ezt a bolygót nem. Tele ezzel az embernek nevezett undorító dologgal. Sajnáltam a bolygót, de ő döntött így, hogy őket fejleszti ki, és nem törekedik a tökéletesre, hanem hagyja a dolgokat maguktól menni. Tele is lett ezzel a kiütéssel, mi meg baszhatjuk el rá folyton az „időnket”. Na, jó, nem volt idő mely fogott volna rajtunk, mert idő és térbeli síkok között ugráltunk állandóan. Persze ettől függetlenül az adott életben, az adott világ fizikai, társadalmi, és alkímiai szabályzata hatott ránk, alkotott minket, és engedte az erőnket kihasználni. Itt például a társadalmi helyzet állandóan szar volt, így közösségi energiáról nem lehetett beszélni. Alkímia, mint olyan nem létezett, mert régen valahol valaki úgy döntött, hogy az egy humbug, csak mert ólomból nem lett arany. Az nem érdekelt senkit, hogy a fából különösebb nehéz munka és anyag veszteség nélkül tudtak előállítani asztalokat, székeket és minden egyebet, ha kellett, a többi materiális dologról még csak szót se ejtsünk ezek után. Fizikában legalább meghaladták egy kicsit az átlagot, de ez sem ért sokat, ennyi érthetetlenül értelmetlen élőlény között. Mert nem tudták kihasználni azt, amit mások, úgy-szint közülük, megalkottak, nem megfelelő agykapacitás hiányában.

 

- Azt hiszem, meghalok - mondtam én a 110-emeletes 111. emeletén - nincs kedvem itt élni.

 

- Arra neked nincs jogosultságod - röhögött halkan tőlem balra Brandy, aki csak elugrott megnézni a zembereket - majd ha megtetted, amiért ide küldtek, addig örülj, hogy nem a túloldalt kell éppen egalizálni.

 

- Ó, hogy lennél inkább az amit a neved itt jelent - mondtam ki neki, mire egy üveg scotch-ot vett elő zsebéből - ezt most elszámoltad mert brandy-t inkább innék, mint scotch-ot.

 

- Se ránts, örülsz te most még ennek is - töltött két pohárral, majd folytatta - remélem már felástál mindent, amit tudnod kell arról, akinek itt hisznek téged.

 

- Valami nagymenő üzletember, aki eléggé fiatal, még képes valamelyest a világ kormány figyelmén kívül mozogni, de hamarosan szemet vetnek rá, és akkor vagy beáll a seggnyalók sorába, vagy meghal. Azért pont az ő teste, mellesleg elvan ő éppen ott bent, mert nem akar behódolni, de elpusztulni sem, és így nem neki kell döntenie.

 

- Látom valaki megcsinálta a leckét.

 

- De meg ám, nem akartam megint olyan csúful kikapni a világegyetemtől, mint legutóbb.

 

- Ó, de kár, pedig igazán szép volt az a szupernóva, ami képen „élvezett”- röhögött teli pofával felém.

 

- Bár tudnám, hogy mit szeretsz ebben a bolygóban, bár kissé hasonlítasz a zemberekre.

 

- Te nem tudod, de én vagyok az egyetlen, aki közülük emelkedett ki, én erről a bolygóról származom, igaz még a legutolsó háború előtt felemelkedtem közülük, de akkor is szeretek ide visszajárni.

 

- Ezt tényleg nem tudtam, - hazudtam neki, de akkor miért nem te kezeled az ő dolgaikat?

 

- Nem tudom, valószínűleg elfogult lennék, és mindenképp a zemberek ellen mennék, az ő kihalásukra. Elvégre te vagy az egyetlen, aki elvállalja az itteni egyensúlyteremtést azzal a feltétellel, hogy a zembereket nem lehet lesöpörni.

 

- Nincs még egy akkora barom kerek e végtelenben, mint én. Ezt már tudjuk, és azt is, hogy megteszek mindent, de mégsem enged szabadon mozogni.

 

- Nem egyértelmű? Téged akar az utódjának.

 

- Áh, az eléggé kizárt dolog hogy én átvegyem a helyét, valamint miért is kéne leváltani egy testetlen, időtlen, végtelen élőlényt?

 

- Mert mindennek eljön a vége, még a múlt végtelenének is.

 

Ezzel a mondattal összecsuklott meditatív ülésébe és el is tűnt egy másik idősíkra. Na, ja, ő szabadon mozoghatott teljesen még akkor is, amikor nem volt éppenséggel kész az adott sík küldetésével. Ráadásul eléggé nagyhatalmúnak számított, elvégre alig páran tudtuk a kapukat mozgatni magunkhoz, és nem magunkat a kapuhoz. El voltam vele, mert gyakran mondott értelmeseket, hasznosakat. Szívesen kikérdeztem volna az „emberek” pontosabb szokásairól, de szerintem többet tudok róluk, mint ő, lévén nekem gyakrabban volt itt küldetésem, mint bárki másnak.

 

Jack Spiegel. Huszonöt éves. Milliárdos. A világ egyetlen olyan komolyabb embere, aki nincs benne a kormányban. Igazi független. Az alkalmazottai szeretik, mert mindent megtesz értük, hogy a kormány ne figyeljen fel rá, és ez által ne akarják eltörölni az ő tevékenykedését. Hát igen, úgy tűnik, hogy az ő testébe kerültünk és ő ezt élvezi. Majd elmúlik, mikor rájön mennyire meg szoktam gyötörni a testeket, amiket itt kapok. Nem kímélem őket, a lehető legtöbb energiát belefeccölöm és még csak az sem szokott érdekelni, hogy kibírja e a test.

 

Éppen tárgyalásra rohanok az ő nevében az asszisztensemmel. Igaz legalább őt jól ismerem, mert ott volt a háború alatt is, igaz akkor még Brandy oldalán volt, akinek az életét itt mindenképpen le kellett élnie, hiába emelkedet fel, amíg meg nem halt az itteni teste, addig nem tartozhatott teljesen közénk. Ő volt a háború legnagyobb ellenzője, és ő lett volna a világ kormány vezetője. De ő lett a háború utolsó halottja, mártírrá vált, és felhasználják mindenre a nevét, hogy lenyugtassák a kevésbé lázadó fajzatú embereket. Rohanok itt a folyosón a 97.-en, nyomomban lohol Petrónia a papírokkal, és próbál felkészíteni arra, ami bent vár. Arra sajnos nem lehet - mondtam neki, mert ott ülnek a világkormány küldöttei és egy esetleges fúzióról akarnak beszélni a cégem és a kormány által privatizáltak között. Egész egyszerű a képlet, vagy megadom magam, és beállok a soraikba, vagy egyszerűen privatizálják az enyémet is, a jóléti egyesület nevében, amely keretein belül minden világi alkalmazott ugyan azt kapja. Ja, ugyan azt a szart. Az ő alkalmazottaik hullára dolgozták magukat tizenkét órás műszakokban, míg nálam kényelmesen el lehetett lenni a hat órásokban és legalább ugyanannyit kerestek meg.

 

Döndült az ajtó, beléptem.

 

- Uraim, elnézésüket kérem, ha megvárakoztattam - mondtam az ott lévő két lóti-futinak, akiket azért küldtek, hogy elhitessék, kis hal vagyok és még csak egy extábornokot sem érdemlek meg tárgyalás terén - remélem a megfelelő kiszolgálást kapták eddig.

 

- Már elnézést uram, de tudja ön, hogy kiknek a küldöttei vagyunk mi? - kezdett volna bele a fiatalabb ambiciózusabb emberke, aki olyan egy-hetven magas, formált testű suhancnak tűnt társa mellett, aki inkább volt óriás, mint ember, a maga kettő-tíz centiméter magasságával, nádszál termetével, viszonylag sűrű ősz hajával, és kemény tartásával.

 

- Elnézést ezredes - szóltam a magasnak - gondoltam ön megérti, hogy elfoglalt ember vagyok, és az utolsó pillanatra betett találkozókat nem igazán tudom pontosan betartani.

 

- Én megértem önt uram - mondta az ezredes - de a kölyök még kezdő, és azt hiszi, hogy ön itt lefossa a bokáját, csak mert a világkormány kiküldte önhöz a hatvanhatodik embereit.

 

- Köszönöm, hogy ön megért engem - mondtam neki mosolyogva, amin meg is lepődött, mert egy régi ismerős mosolya volt ez. Együtt szolgáltunk, rangban mindig alatta, és még egy másik testtel, a II.világi ezrednél.

 

- Ez esetben, ha önnek ez így megfelel - benyúlt a belső zsebébe, elővett egy köteg papírt, amelyen egy köztünk lezajlott beszélgetés jegyzőkönyve volt. Csupa sablon téma, a feltételek nem egyeztethetősége, valamint, hogy mennyit késtem és a többi, és a többi. A legvégén aláfirkantottam a nevem Jack Spiegel, majd mehettünk is tovább. Mind Petrónia, mind a kis mitugrász, akinek a nevét meg se jegyeztem, mert holnapra már állást fog keresni csak álltak ott ledöbbenve. Egyikük sem hitte volna, hogy ez így megoldható. Én pedig áldottam az eget, hogy ilyen jó embert kaptam ki.

 

Egy estére megszabadultam tőlük, de holnapra már egy nagyobb embert küldenek ki, aki enyelegni fog velem, és negédes modorával megpróbál rábeszélni a csatlakozásra. Utána küldik majd ki a fenyegetőző részleget, egyszer-kétszer meg is vernek, persze csak úgy, hogy külsérelmi nyomok ne legyenek. Aztán elvitetnek, meghurcolnak, és ha így se adom be a derekam, akkor a szerződés aláírása utána "véletlen balesetben elhunyt az irodájába visszafele menet" cikket adnak majd ki az újságok. Jobb esetben csak én halok meg rosszabban a hozzám közelebb álló emberek is. Mint mondjuk Petrónia, aki talán még kötekedne is, hogy "milyen más baleset lehet, ha nem véletlen?" Lehet, hogy őt még mindezek előtt ki kell rúgnom, csak hogy megvédjem. De egy szabad este az még van itt. Még mielőtt beleszabadulnék mindenbe, kiélvezem ezt a világot, mert egy dologban igazán jók, az élvezetekben.

 

Szex, Drog és Rock 'N' Roll.

 

Még volt is ez a jelmondatuk egy időben az ittenieknek. Ez a három romba dönthet, vagy az egekig repíthet. Ismételten csak az egyén agykapacitásától függően váltja ki hatásait. Az értelmesebb képes irányítani, de nem leigázni, csak befolyásolni, és a magunk útját hozzá irányítani. Csak a saját fajuk butítása miatt képtelenek mára akár csak egy kicsit is kiélvezni e halandó dolgaikat.

 

Legyen ez az ő bajuk, én kiélvezem helyettük is, már amit még enged ez a jelenlegi rendszer.

 

Füstös lokál a sarkon, az emberre ráordítanak, ha egy pillanatnál tovább tartja nyitva az ajtót hogy - Hé öreg, kimegy a füst, csukd már be azt a rohadt ajtót - innen illik elkezdeni az estét. A melegkonyhájuk jó, már ha az ember nem kér többet a sűrű jókainál és egy nagy tál pörköltnél, galuskával. Előtte utána egy-egy feles a tulaj saját főzésű szeszéből, de nem azt, amelyet literszám folyat ingyen, hanem az igazit a pult alól. Ezekkel végezvén egy korsó jó sör, cigi és mellé megtudni a körülöttünk lévőktől, hogy mi is folydogál mostanság az ő fejükben, mi az, ami foglalkoztatja őket. Ebből kiindulva lehet egy világot megváltoztatni.

 

- Ahogy egy itteni tanárom mondta anno: „a világot egy sör mellett lehet a legkönnyebben megváltani”, és igaza is volt, pláne ha rád nézek - jelent meg újra Brandy.

 

- Megint ide evett a fene téged?

 

- Hova máshova járnék, ha nem a volt törzshelyemre, ha egy kicsit ki akarok kapcsolni- vigyorgott a képembe - persze nem ezt a síkot részesíteném előnyben, ha te nem itt lennél.

 

- Ó, de kedves, hogy csak értem jöttél ebbe a rohadt időbe, de igazán nem kellesz te most nekem, púpnak a hátamra.

 

- Ugyan mit szerénykedsz, tudom, hogy szeretsz.

 

- Azt te csak hiszed, drága barátom, hogy a ténylegesnél többet töltök veled, mint kéne.

 

- Ha igazad lenne, már eltüntettél volna innen, elvégre, ha valakinek, neked megvan a hatalmad, arra hogy a saját küldetésed síkjáról eltökíts -uhi bárki mást.

 

- Talán egy kicsit jobban tűrlek mint a többieket, de attól ez még nem szeretet, amúgy is éppen kutatást végzek az ügyben, hogy mit is kéne itt csinálni.

 

- Nem egy értelmű?

 

- Sohasem az, kezdő barátom, mindig komplikáltabb, mint amilyennek kinéz, És még az érmének sem két oldala van, hanem annyi, ahány szögből meg tudod nézni.

 

- Lehet, hogy van még mit tanulnom, de azt is csak tőled maximum, elvégre nem véletlenül tudod egész könnyedén megoldani az itteni problémákat is.

 

- Van még bőven mit magadra venned, de majdcsak összeszeded valahonnan.

 

- Nem valahonnan, hanem tőled akarom összeszedni őket, elvégre te vagy az, aki mindenki előtt itt dolgozott már.

 

- Nem én vagyok a legrégebb óta itt.

 

- Nem hát, mert az a világegyetem, de ne mondd, hogy nem te vagy a legelső alkalmazottja.

 

- Akkoriban, amikor én kezdtem voltak itt mások, csak ők már elhagyták ezt, és előbb utóbb én is ezt fogom tenni.

 

- Dehogy mész te innen sehová, te már eléggé hozzá vagy szokva ehhez a dologhoz, és nem hiszem, hogy nem kaptad még meg az esélyt, akár többször is, hogy kiléphess innen.

 

Hallgattam. Úgy, ahogy a kopár sivatag sem tud szélcsend idején. Igen, megkaptam már a lehetőséget, hogy itt hadjak mindent, de egyszer sem fogadtam el. Megszerettem ezt a munkát, ezt az életvitelt, az állandó változás alapvető kaméleon természetemnek tetszett mindig is. Hát igen az sem tegnap volt, mikor még én is csak egy voltam a halandóak sorában, de egy pillanatig sem szerettem az lenni. Nem a halandósággal volt itt a probléma, inkább azzal, hogy társadalmi szabályok, és hogy egy élet alatt az agyam, amely a kaméleon természetemet is adta, többet tervezett meg, és én mindet meg akartam élni. Sajnos, végül, azaz oldal győzött, amely a világom megváltását erősítette, és csak azt tettem meg, amit meg kellett és nem, amit meg akartam. Én így kerültem ide, még a régi rendszerben, ahol inkább azok dolgoztak itt, akiknek tartozásuk volt a világegyetem felé. Ők inkább rabok voltak, mintsem felkértek, ők talán azért is tűntek el oly hamar mellőlem, és nem tudták elhinni, hogy én nem eladtam halandó lelkem, azért hogy egy életre jobban éljek, mint az ottani normatívák, hanem megkérdezte tőlem az univerzum, hogy nem akarok e neki segíteni. Én addigra letettem mindenről, és azt mondtam neki, hogy vigyen, nem érdekel világom-életem testem se lelkem nagyon. Ő pedig elvitt, kioktatott és felnevelt, miközben körülöttem mindenki forgott, és forog a mai napig, bár már kevesebb az elítélt, mint az önkéntes, de attól még az önkéntesek is feladják.

 

- Hahó, Brandy hívja Spikeot, Spike hallasz?

 

- Hallak, ne hülyülj már, csak elgondolkodtam, és ne szólíts az eredeti nevemen, mert megbaszlak e förtelmes bolygó legszebb helyén.

 

- Jól van, Jack, ne hergeld magad, inkább azt mondd, mit tervezel erre az itteni estére.

 

- Gondoltam elkezdem itt, innen elmegyek egy kicsit drágább, és a mostani helyzetemhez megfelelő helyre, igaz előtte még vissza kell váltanom öltönyre.

 

Nos, igen, az ilyen lokálokba nem sétálhat be az ember csak úgy egy több ezer dolláros öltönyben, mert se perc alatt leszedik róla, őt meg eltemetik. Úgyhogy a saját energiámat bevetve lehoztam ide pár ruhámat, amely nem kelt nagy feltűnést egy ilyen helyen. Szakadt széldzseki, alatta fekete póló, valami konvers kínai felirattal, rongyosra hordott farmer, és acélbetétes munkás bakancs, mint aki most végzett az építőipari segéd-munkájával, ehhez remekül illett jelenlegi testem átlag magassága, amely olyan száznyolcvan centi környéke, nem túl széles, inkább szálkás termete, amely nem azt a brutális energiát sugározza hogy- rád dőlök azt' összenyomlak - inkább a megfontolt, kiszámított, harcedzett teste volt. 'Legalább magadat karban tartottad' mondtam is az eredeti Jacknek, amikor megláttam a tükörben új lakásom. Ez mellé társult a kemény vonalas acél arca, markáns állal, amely tiszteletet parancsolt, mély étcsokoládé barna írisze, és, furamód, ezüstös fehér haja, vadon, vágatlanul hagyva hadd nőjön, vállát és hátát csapdosta kiengedve. Igazi nőideál lehetett volna, de nem szerette tenni a szépet, inkább nagymenő köcsög volt, aki tisztában volt a pénzével, tehetségével és megnyerő megjelenésével.

 

De ez legyen az ő baja, enyém a teste, innentől kezdve minden más én vagyok. Nem is okozott problémát, társaságot találnom magamnak estére. Még az első bárban ahova betértem az kocsma után, ült egy néger szépség, bár eléggé félvér lehetett, mert testre inkább európai volt, mint afrikai, de a feketesége olyan igaz és eleven volt, hogy megbabonázott, egy percig nem volt kérdés, hogy kit akarok magammal vinni vacsorára. Egy ital, pár jó szó és persze az elengedhetetlen bájolgás, és már is kart karba öltve sétáltunk tovább a bárból. Örültem, hogy a régi éttermemet még nem csukták be, illetve nem is államosították. Még a taxiban megbeszéltük, hogy ki mit fog vacsorázni, és oda fele menet leadtam a megrendelést. Megérkezve terített asztal, és frissen kitálalt paradicsomleves várt minket, másodiknak lasagna volt kikérve, desszert helyett pedig legurítottunk egy-egy bourbont. A vacsora gyorsan és jól telt, hamar a végére értünk és már ismét taxival utaztunk vissza Jack lakására.

 

Na, igen, a lakás a másik jó dolog volt, amit szerettem ennek a szerencsétlennek az életében. Igazi kis agglegénylakás, bárpulttal a nappaliban, ami csak sejtelmesen van megvilágítva, vörös posztós billiárd asztallal, bőr fotelokkal, és persze az elengedhetetlen földgömb, amely jelen esetben nem bárként szolgált, hanem inkább szivartartóként, benne sokféle jobbnál jobb kézzel készített importált dohányáruval. Egy gyöngyszem volt, a maga nemében, 3 percre az irodától, a város legkellősebb közepén, panorámás kilátással majdhogynem mindenre.

 

A fekete gyöngyszem, nevezzük nevén, Zsakline, hamar megtalálta magát ebben a lakásban, könnyen otthon tudta érezni magát a billiárdasztalon, a bárpulton és mögötte, valamint a hálószobát is egészen hamar felfedezte. A zemberek tényleg egészen jól értettek az élvezetekhez, és igen csak kevés sík volt, ahol ugyanennyire tudták szeretni a testi kapcsolatokat, csak ezt is elbaszták önzőségükkel, Nagyon ritka, hogy kifogok egy olyat, akire ha én figyelek, akkor ő is figyel rám, és akár egész estéket el tudunk töltetni egymás cirógatásával.  Szerencsém volt. És ahogy még nagyon régen egy másik körben jegyezte meg nekem, egy Gentleman nem mond többet.

 

Elért minket a reggel, és én alvás nélkül mégis kipihenten álltam a szmog felett és ittam a reggeli scotchomat, a kávé úgyis csak embereknek való. Zsakline, mint egy magát kitombolt hurrikán feküdt és aludt, oly nyugodtan és gyönyörűen, ahogy csak egy kielégült, és önmagával megbékélt ember tudott. Szerettem az ilyen reggeleket is itt, érezni, hogy megadtál neki mindent, és ez neki, nem hogy-hogy elég, hanem tökéletes volt. Üzenet, kávé és valami friss péksütemény a dohányzó asztalra, mellé taxi elérhetőség, és a hivatkozási számom, hogy azért se kelljen fizetnie. Megérdemelte, mert ő is megadott nekem mindent, és túltett az elvárásaimon, igaz ez nem nagydolog, mert a zemberekkel szemben sosincs nagy elvárásom.

 

Az irodába beérve Petrónia fogad, azzal hogy ma is jön valaki a világ kormánytól, háromra ér be, és előtte még van négy egyéb tárgyalásom. Mappa kezembe, másikba egy brandy, mert miért ne, és indulás fel a 66.ra a 6-os szobába, az első tárgyalásra, erről még csak 20 percet fogok késni, értesít a titkárnőm ismét. Sebaj, lehetne rosszabb is, ráadásul ők egy számunkra igencsak előnytelen szerződést akarnak aláíratni, a világkormányi nyomás miatt el is hiszik, hogy aláírom. Pedig nem, és ezt a rövid tárgyalás alatt igazán erősen a tudtukra is adom, gyors módosítások ott helyben, és már elfogadhatóbb is az ajánlatuk. Ö. R. D. Ö. G. Kft is a kormány egyik privatizált cége volt, igen találó rövidítése egyébként fegyvergyárak százait takarja maga mögött, és legalább ugyanannyi gyógyszer- és páncélkutató laboratóriumot is, és ők kerestek egy külsős beszállítót a gyógyszer részlegre.

 

Ezek után reggeli a kávézóban, Brandyvel, mert ahhoz akadt kedve, hogy éppen megint engem zaklasson.

 

- Neked tényleg nincs semmi jobb dolgod, mint engem zaklatni körülbelül félnaponként?- kérdeztem jámboran az elém leülő és szendvicsemet bámuló ismerőstől.

 

- Talán lenne, de jobban elszórakozom rajtad, de ha már így itt vagyunk, és reggelizünk, nem rendelnél nekem is valamit?

 

- Ott az étlap, rendelj valamit, és majd a számlámhoz írják, illetve a cégéhez, de elkönyvelem üzleti megbeszélésnek és reggelinek- morogtam kifelé a fél szendvicsemből, és ő rá sem nézve rendelt omlettet 12 tojásból. Sajttal. – El ne aprózd - jegyeztem meg neki.

 

- Ingyen kaját? Sose apróznám el, pláne ha nem is te fizetsz!

 

- Na, jó, most már nem éhgyomorra kell fogadnom a hülyeségeidet, lökjed őket szépen sor-ban, ahogy eszedbe jut - mondtam neki miután lenyeltem az utolsó falat szendvicset is.

 

- Először is, vigyázz az ördöggel, mert régről ismerem majdnem minden démonát, és igen csak agyafúrtak tudnak lenni, másodszor pedig, a háromórásadról csak annyit, hogy meg fogsz lepődni.

 

- Imádom, amikor csak célozgatsz valamire, de ki nem mondod, és megjelenik az a gyönyörű-en sátáni fél vigyor az arcodon, igen, pont ez, és várod a végkifejletet, valamint a másik reakcióját a felismerésre, ami előtte van. Gondolom, most sem mondod el inkább, hanem majd kintről figyelsz.

 

- Jól gondolod, mint mindig, És igen várom a pillanatot, amikor leesik neked, hogy miről is beszélek. – Ezt már kávé helyett rumos tea ivása közben mondta el.

 

Mindezek mellé gyönyörű kilátás nyílt a 109. emelet erkélyéről a városra, és nyugodalmasan nézhettünk körbe, a világ a lábam előtt hevert. Mint gazdag, befolyásos egyén bármit megtehettem volna velük. Mármint a zemberekkel, és szó szerint, ha úgy hozza kedvem és párszázat ledobálok innen, akkor sem tudnának megfogni még a kamerafelvételek tulajdonában sem, amikről én amúgy is törlődök, mert így lett beállítva.

 

- Na, eridj a dolgodra, rám is vár még három tárgyalás, ebből az egyik ebédidőben, szóval akkor majd ne zaklass meg. - mondtam Brandynek egyfajta lezárásképpen.

 

- Értettem főnök, békédben hagylak megőrülni - felelte a fültől-fülig érő vigyorával, és tovaportált.

 

- Végre egy kis nyugalom.

 

De az életben semmi sem tart sokáig, rohantam is a következő tárgyalásra, Petróniával a nyomomban. 10. emelet, kis tárgyaló bloody mary és vodka-narancs az asztalon, nálam meg egy kis tenessy-i whisky, a kezemben. Gyorstárgyalás, egyeztetés, majd a következő időpont megegyeztetése a titkárnők között.

 

Utána, 33. emelet hasonló ügylet, hasonló tempóval, és ugyanazzal az eredménnyel. a legtöbb tárgyalás valahogy így nézett ki, mert senki nem mert konkrét üzletet kötni, úgy hogy a világkormánnyal még nem dőlt el a játszma, szóval még egy darabig így fog ez menni, vagy legalábbis a délutáni megbeszélésig mindenképpen.

 

Ebédszünet, korog a gyomrom, szóval már késésben vagyok az ebédtárgyalásról is. Sebaj, a zemberek megszokták már, hogy Jack mindig késik. Legalább ez sem buktat le. Szerencsémre viszont, egy régebbi ügyfél várt rám, már leadott megrendeléssel, és kész ötletekkel a marketing osztály vezetéséről, és felújításáról. Na ja, még az ilyen ellenőrzéseket is inkább maguknak csinálják meg, és ha kell egy külsős cégtől szereznek be külsős vezetőt, hogy ne legyen belőle baj. Az ember egy olyan állatfaj, amely nem tudja elviselni, ha valaki, akivel addig egy szinten volt, hirtelen előrelépjen. A másik meg azt nem tudja elviselni, hogy a lent maradtnak ne dörgölje az orra alá, és csak azért, mert ismeri képes őt jobban szívatni és ugráltatni.

 

Ez a régi ügyfél, Rudolph, egy kis céget vezetett, amely úgy szint Jack-é volt igaz ez csak az övé, és nem a cégen át hanem személyesen a saját nevén. Rudolph, illetve Rudi és Jack még a háború alatt ismerkedtek össze, mint két tanuló, és amikor Jack megcsinálta az első cégét akkor még úgy volt hogy Rudi lesz az emberi erőforrások részleg vezetője, de hamar rájöttek hogy az úgy nem lesz jó ha nincs külső szem az egészben. Ekkor kezdte el Jack a másik céget, amelynek az volt a célja hogy felügyelje a nagyot. Rudolph vezetése alatt, Jack koordinálásával. Szépen kidolgozott kis stratégiájuk volt ez, és az elmúlt évek alatt be is vált.

 

- Szia Rudi! - üdvözöltem - mit rendeltél ma nekem?

 

- Szevasz Jack, gondoltam a borjúpaprikással sosem foghatok mellé nálad.

 

- Jól gondoltad, pláne itt, ahol szerintem a pörköltök a legjobbak, de ennyit a kajáról, ahogy biztosan tudod ma is rohanásban vagyok, tehát térjünk gyorsan az üzletre.

 

- Rendben Jack, a helyzet egyszerű, a marketing per-pill fejetlen, mert a világkormány elszipkázta ígéretekkel a régi vezetődet, mint ahogy azt már tudod,de másik embert meg nem olyan könnyű találni ide, mert ugyebár a világkormány a te nyakadon ül most.

 

- Ez igaz, de elég erős ez a nyak, ahogy az is mutatja, hogy csak a marketing vezetőmet tudták elszipkázni, a többiek nemhogy a mézesmadzagra nem ugrottak, de a fenyegetésre sem reagáltak.

 

- Nos, igen, anno jól összeraktad a csapatod, és így legalább pontosan tudtad, hogy ki az áruló, aki mindig elad rólad mindent, de kilenne jó a helyére? Van esetleg tipped, vagy ismerősöd akit be tudsz ide szervezni?

 

- Mindent körbe kérdeztem és néztem már, de nincs senki, akit ide tudnék rakni, így ez most rád vár, illetve arra, akit oda raksz. - Megbíztam a döntéseiben, már csak az emlékeik alapján is, amiket látok Jack fejében.

 

- Rendben Jack, akkor megteszek minden tőlem telhetőt.

 

És ezzel megérkezett a kaja, igazi jó paprikás, nokedlivel és savanyúsággal, nekem, ő egy steaket evett, párolt zöldséggel és krumpli pürével. Meg is jegyeztem finnyáskodó hajlamát, de már csak amolyan baráti stílusban folytatódott a beszélgetés, minden kötöttség nélkül, azzal a kimondatlan szabállyal, hogy a munka kint marad. Nyugodtan telt el így ez az ebéd, és még Brandy is betartotta a távol maradási ígéretét. Teljes boldogság egészen három óra öt percig.

 

Kettő óra ötvenöt perckor Petrónia, szegény, már fel-alá rohangálva keresett, de én még nyugodtan whiskyztem a 111. emeleten Alcapone szivarkával, szóval sajnos esélytelen volt hogy megtaláljon engem. Én pedig úgy gondoltam ráérek, úgy sem árt a mai találkozásról is késni. Háromra azért hagytam, hogy megtaláljon, vesztemre.

 

Három óra öt perckor beléptem a 97.-en lévő tárgyaló terembe, hasonló szituációban, ahogyan tegnap, Petrónia a nyomomban és nagyon akar valamit magyarázni, de nem igazán tudja tartani a tempómat ezért többet zihál, mint beszél. Azt azért felfogtam, hogy ma valami nő vár rám bent, és hogy legyek vele nagyon óvatos, mert sok pletyka kering a világkormány női tagjairól, és azok csábítási képességeiről. Gondoltam hajrá, nekem nem tudnak újat mutatni.

 

Tévedtem.

 

Odabent várt rám a fekete gyöngyszem. Zsakline. Egy pillanat alatt lefolyt előttem az egész tegnap estém és, hogy miket mondtam, hogyan cselekedetem az adott reakcióira, vagy éppenséggel mit akartam, hogy gondoljon rólam. Hihetetlen, hogy mennyire kevés kell, hogy feje tetejére álljon a világod, egy este, amiről addig azt gondoltad, hogy az egyik legjobban sikeredett volt hosszú idők után, kiderül róla, hogy valószínűleg csak valaki megpróbált mindent kideríteni rólad.

 

- Üdvözlöm, Zsakline Heartline vagyok - mondta olyan mosollyal, hogy bármelyik ember elolvadt volna tőle, nemtől és vonzódási körtől függetlenül - és igazán köszönöm a tegnap estét, valamint a reggeli törődést.

 

Itt esett le Petrónia álla, mert alighanem rájött, hogy mi már futólag ismerjük egymást.

 

- Üdv Zsakline, igazán nincs mit, gondoltam egy szép este után megérdemli a törődést, valamint a lovagiasság szabályai is ezt diktálták nekem - mondtam én az arcomra nyugodtság-ot ültetve, és eljátszva, hogy nekem nem számít az esti történések. - de kérem, a személyes dolgokat hagyjuk a tárgyaló termen kívül.

 

- Rendben, reméltem is, hogy egy profitól ezt a választ kapom, és nem esik kétségbe azon, hogy valaki egy kicsit kilengeti a világát - Kicsit!? Egy percre a feje tetejére állította az egészet. - Ez esetben a tárgyra térek, ha jól értesültem a tegnapi tárgyalás nem éppen úgy zajlott le, ahogy a főnökeim szerették volna.

 

- Inkább úgy, ahogy én gondoltam, de ezért igazán nem hibáztatható az ezredes, csak az, amit alá akartak velem íratni. Adhatok esetleg egy italt?

 

- Igen, köszönöm egy martini jól esne most nekem - töltöttem neki egyet a keverőből, magamnak meg egy kicsivel erősebb bourbont - elnézését kérjük, már megszoktuk, hogy min-denki úgy táncol, ahogy mi fütyülünk - és itt megnyalta a száját oly halálos módon, amivel csak egy profi tudja, én csak nyugodtan ittam és teljesen üzleti arccal figyeltem, mintha csak a tényekre figyelnék oda. - de persze, ez csak az átlagembereknél válik be, önnél aligha.

 

És itt úgy nézett a szemembe mintha tudná, hogy ki vagyok, azaz nem Jack szemébe nézett hanem Spike-ot kereste ott a háttérben. Bevallom itt már tényleg csak az arcom és szemem mutatott nyugodtságot, valójában a bokámat is lefostam rémületemben, hogy elbasztam egy munkát, és valahol tegnap este elszóltam magam.

 

- Kérem, ne hízelegjen, teljesen fel vagyok vértezve itt az irodában mindenféle seggnyalás ellen. Egyetlen emberemet, Lacit, akit erre tartottam sikerült elvenniük tőlem.

 

- Nos, igen ő volt az egyetlen, akit sikerült, a többieket - és itt erősen nézett Petróniára - sajnos sem fenyegetés sem ígérgetés nem fogta. Pedig még én is sok mindent megetettem - sóhajtott fel kissé keserűen.

 

- Ezért nem mindegy kérem, hogy kiket foglalkoztatnak. A lojalitás fontosabb számomra a pénz okozta hűségnél. Persze, nálam mindenki jól meg van fizetve, nem csak a vezető beosztásúak.

 

- Ezt tudjuk mi is a kormánynál, és pont ez zavar minket, hogy a mi embereink rosszabbul keresnek, mint egy külsős cég emberei.

 

- Gondolom, inkább húznák le az én alkalmazottaim fizetését, mint hogy az önöknél dolgozóknak emeljék.