-Magányosan ülök az ég leple alatt,
Csak a szél szavát hallom, mely halkan hívogat.
Az érintése mámor, mely lágyan éri testemet,
S finoman , végig simítja kezemet-
…A nap fénye, mely lassan lenyugvóra tér,
Úgy ragyog az égen, mint a tűz, mely szívemben él.
A végtelen ég óceánja, mely felettünk hullámzik,
Össze köt minket, a távoli elmúlásig
A szél, mely finoman éri kezemet,
Ugyan az, mely átkarolja tiédet.
A hang, mivel magányomban hívogat,
az, mit a füledbe suttog, mivel simogat
Románc
A naplementét nézve, csak te jársz a fejembe,
Csak te, ki oly sebesen tört be a szívembe.
Oly sebesen , mint a hurrikán, mely tombolva várt
Eltiportál minden akadályt, mely előtted állt,
Majd fáklyát vettél kezedbe,
S meggyújtottad a lángot,
..felnyitottad a szemem,s megfogtad kezem.
Én csak álltam, s néztelek tehetetlen,
Majd szívem dobbanását hallva kívántam:
"A szél mely örökké él, s átkarolja kezem,
bár csak te lennél, s örökké itt lennél velem"