A szemeim lehunyva tartom, mert nem hiszem el, hogy itt vagy Kedvesem. Tényleg létezel, tényleg létezik az a pillanat? - Vagy ez megint az a fiktív világ ahova taszítottam magam?

 

A kábítószer lassan bekerül a véráramba, s érzem, ahogy nyel el, visz magával a súlytalanságba. A hold peremére, ahol az álmok valóra válnak. Lebegek. Az űr beszippant, s hallom a csöndet, érzem a sötétséget, ahogy magához szorít. Vagy ez az erős ölelés Te vagy, Kedvesem?
- Mi van a szerelem után?
- A halál. Csakis a halál. – Válaszoltam.
Teljesen mindegy mi ez, halál vagy szerelem, érzem, hogy élek. Így a kinyitottam a szemem, s tényleg ott feküdtem mellette. – Annyira próbálom elhinni Graham, hogy ez a valóság, de túl szép, hogy igaz legyen. Graham, ha tényleg itt vagy, szoríts még jobban, törj össze, ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz velem, hogy mi lesz a lelkemmel, csak ölelj nagyon szorosan, akkor elhiszem, hogy Te vagy.

 

Graham szorított, ahogy kértem. Erősen, s nem engedett el. Tényleg ő volt az. Ott volt mellettem, most először minden olyan egyértelmű, tiszta volt. Szorosan ölelt, úgy, mint aki nem akar elengedni többé. Elrepített gyönge szárnyain egy mesevilágba, s sziklákról ugrálva, hittünk a végtelenbe.

 

Félek Graham, kérlek, fogd meg a kezem, szorosan Kedvesem, úgy, ahogy az előbb fogtad, ne engedj el! Zuhanok Graham, zuhanok! Azt mondtad, hogy vannak szárnyaid, és azt is Graham, hogy tartasz, szorítasz… De most nem látlak Kedvesem, nem látom a szőke fürtjeidet, ahogyan a válladra omlanak. Ugye szőke vagy? A képzeleteimben igen… Vagy fekete?

Nem látom a kék szemeid, ugye kékek? Mond azt, hogy olyan, mint az égbolt. Vagy olyan zöld, mint a fű, olyannyira barna, mint a Szelídgesztenye? Annyira sötét van itt, nem is tudtalak rendesen megnézni… Nem számít! Nem számít, hogy kék-e, hogy fekete-e vagy szőke, hosszú vagy rövid.
Most félek, mert eltűntél, de minden erőmmel hiszek benned, mert hinnem kell! Hiszem, hogy újra eljössz értem, újra magaddal viszel a végtelenbe, s még annál is tovább.

 

Tényleg hittem benne, tényleg hittem a szerelemben. Hittem, hogy létezik az a mély, eget rengető szeretet. Hiszek, mert fáj, s az az igazi, ami kínoz, s szép lassan felfal.
Hiszek a csodákban, hiszek a tündérekben, mert léteznek, még akkor is, ha mindez csak illúzió. Hiszek a gyönyörű égitest erejében, mert Graham, Te ott élsz, a Holdban.