Mohón

Szeretem mohón, mindennél jobban szemeid,
beléjük nézek, érzem fájón szakadnak fel sebeim,
szeretnélek csókolni, mígnem meg nem fájdul ajkam,
csillagok közt táncolni, mígnem véres nem lesz a talpam.

Minden percben nézni mosolyod, hallani kacajod,
nem pislogni, csak nézni, mígnem a világ is kavarog,
eltelni illatoddal, a levegő már csak múló szeszély,
gyönyörű vagy, s a végén velem hal majd a remény.

Mohón akarlak, lehetetlen betelni te veled, az életem
felborult, s túl sok éjelem töltöttem miattad éberen,
gondolva arra, mi mindened szerethetném még,
nem törődve a tudattal, eszem vesztettem rég.

S mégis, Te vagy az az ok, amiért színes a világom,
amiért az őszi esőt, s a tavaszi szelet is imádom,
kiért megmásznék minden hegyet, kiért átúsznék a folyón,
ki ösztökél, hogy éljek, s kapaszkodjak a létbe mohón.