Megérint egy hang, egy illat, egy érzés. Az a hang, az a dal, ami akkor ült bele a fülembe, mikor eldöntöttem, nincs másra szükségem, csak Rád. Az az érzés, ami akkor él bennem, mikor hátulról átkarolsz és fejed a vállamra hajtod. Az az illat, ami akkor lebeg körülöttünk, mikor csak némán állunk egymással szemben és egymás lelkébe mosolyt csalunk.

 

Hogy nem vettelek eddig észre, hiszen mindig is itt voltál. Miért csak most nyílik ki a szemem? Kit láttam eddig, ha Téged nem? Vagy ez volt a sorsom? Kellet ez az eltelt idő, hogy igazán nagy örömet szerezhessünk egymásnak? Kellett az a sok csalódás, bánat és szívszakadás, hogy kellően tudjuk értékelni egymást? Vagy csak tanulnunk kellett, mindkettőnknek még egy kis valamit az élettől. Szerencsére a sors – ha az volt – nem húzta tovább az időt.

 

Megérint egy hang, most már tudom, hogy a tiéd, lassan végigsimogat és magával ránt a leggyönyörűbb álomba, amit valaha is el tudtam képzelni.
Megérint egy illat, tőled érkezik, belőled árad, némi pajkossággal elcsábít és nem ereszt már el, együtt repülünk.

Megérint egy érzés, szívem újra vadul kalapál, és már semmi kétségem nincs felőle, hogy miattad teszi ezt. Általad virul ki újra.

Megérintesz Te magad is, jössz az édes szavakkal, csábító illatokkal, és nem tehetek már ellened semmit. Hirtelen azon kapom magam, hogy semmi más nem fér már el a fejemben, csak Te. Minden gondolatom körülötted forog. Miattad ébredek fel minden reggel, és abban a tudatban alszom el, hogy ma éjjel is Rólad fogok álmodni.

Halkan surransz be az álmaimba, észre sem veszem és Te már megint ott vagy. Ott is fogod a kezem, ott is csókot lehelsz a homlokomra és szorosan átölelsz. Olyan szorosan, mint előtted még senki más.

 

Már tudom, hogy ezért kellett túlélnem egészen idáig, hogy a jutalmam Te legyél.