Meghaltam a világnak,
mert a világ is meghalt már rég
Bennem.

Meghaltam a szépnek,
Mert már csak elkorhadt fatörzsre
Emlékeztető lelkem nyújt
Menedéket

Meghaltam a napfénynek,
Az éjbe költözöm, és nem félek többé
Mert meghalt bennem minden
Érzelem.

Meghaltam magamnak, és meghaltam neked is.

Lelkem sivár temető, melyben ódon sírok sorakoznak az éjben.
Elhaló, fájdalmas éji sikoly zeng, majd minden néma lesz,
Üres.
Üresség kalitkájába zárt vergődő madár
- Lelkem
Szabadság és szerelem után
Némán ordító visszhangos,
Hisztérikus könyörgés,
Mely könnyekbe fulladva áztatja el a talajt,
És válik eggyé velem...
Szaladnék,
Nem tudok.
Nevetnék -
Álmodok..
Messze vagyok magamtól,
De hallom a hangomat!
Hallom a suttogó, vén
Fák nyöszörgéseit, ahogy hívnak.

Ilyen vagyok:
Fájó, néma sikoly a sötét,
reménytől égő őszi éjszakában...