Lesz két macskám, egyik vörös,

mint a vérnek sugára,

vörös mint a patak

mely rácsorog a bitófára.

 

Másik szénben játszó,

éjsötét fekete,

turistaelijesztgető,

mint a végzet kereke.

 

S egy kis házam,

pókhálós meg rémüldözős fajta,

borostyán az oldalában,

senki nem nevet már rajta.

 

Ez lesz a hely, végre, ez lesz,

hol nem zavar senki már,

hol a könyvtár sötétjében

megpihen a lelki nyár.

 

 

És az egy, kit okolhatok,

mind ezért, csak te leszel,

remetelakban élni álmom,

hisz ott rám már nem lesel.

 

Körülötted forog a föld,

bár talán észre sem veszed,

a macskát pedig ki nem állom,

de nélküled elveszek.