élhetTél
Üres, csendes a világ
A szél játszik csak könnyedén
Az őszi falevelekkel
Kergeti őket, mint nyári macska
A friss egereket
A halál kopogtat ajtaján
Eme üres világnak
Az ajtó csak enyhén nyikorogva
Feltárja neki csendjét
Hadd vigye a más világba
Megváltani jött ő
Fáradt lelkét az örök utazónak:
Egy pillanatnyit hadd haljak meg
Újra, mint minden évben
Hogy feltámadva jövőre
Én adjak örömet mindenkinek.
A halál csuklyáját kissé hátra vetve
Szemébe néz a földnek:
Kérd és megadatik
Míg nem örökké kéred teled
Én támogatlak téged.
Tenyerét felemelve
Csontjából fúj egy keveset
S a por fehéren belepi testét
A vén földnek ki csak forog körbe
Őrülten
Még mielőtt teljesen
Elveszne a megváltó fehérség alatt
Halkan oda szól öreg cimborájának
Mint régen, a pult felett részegen
Első találkozásukkor
Midőn még teljes halált kért:
Meghalni úgy érdemes
Ahogy a természetben fák szokták
Csendben, mosolyogva.
A halál ráveti csontos mosolyát:
Meghalni így érdemes
Csendben, mosolyogva
Tudva, hogy életet szül a halál
S csak több örömet hoz holnap
Mint amennyit elvisz ma.
