- Na, mi történt? – Tudakolja Erica, izgatottan.

- Hát, megmutattam neki azt, amelyet a legszívesebben látott volna, viszont találkozásunkkor még nem volt tudatában vágyának. – Feleli Lola elégedetten, majd előkapja legyezőjét, hogy ezzel lebbentse el a férfi szoba szivar és bőr szagát illatos testéről. A bejárati ajtó felé igyekeznek, bár egy-egy bátrabb fiatalember elállja az útjukat, hátha felkérheti Lolát egy gyors keringőre, ám a kisasszony, dolga végeztével, már szívesen távozna.

- Tehát akkor holnapra számíthatunk a megjelenésére?

- Mindenképpen. – Elégedetten lépnek ki a hölgyek a hűs éjszakába. Megkeresik a kordét, amivel jöttek, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoznak is. Egy bérházban szálltak meg, München nem annyira jó hírű környékén, mint amilyenen a palota áll. Nem lett volna rá pénzük, ám így is, a legjobb lakást kapták, amelyet adhattak nekik annyi pénzért.

- Erica, kérem, segítsen. Ki kell pihennem magamat a király holnapi látogatása előtt. – Azzal a komorna, aki szintén fáradt lévén, kisegítette habos-babos ruhájából a kisasszonyt, majd nyugovóra tértek, egészen a következő reggeli kakasszóig.

- Lola, Lola… ébredjen. Itt van a király! – Ezekkel riasztja legédesebb álmából Lolát a komorna, majd mikor a még álmos hölgy végre felfogja, hogy mi történik, és végre kitisztul annyira a látása, hogy felismerje Erica arcán a sietséget és a sürgetést, felugrik a heverőről, majd sebtében készülni kezd.

- Erica, tartsa föl az uralkodót valami kitalált hazugsággal. Mondjuk… elszakadt a harisnyám. – Kuncog fel negédesen a fiatal kokett, majd buján magára pillant a tükörben.

- Kisasszony, ez nem túl szégyenteljes hazugság? – Tudakolja Erica élesen, miközben a kisasszonya haját fésüli a kor divatja szerint, ám Lola ekkor megrázza fejét, hogy kibomlik az eddig elkészült frizura.

- Csak valami egyszerűt, valami csinost. – A komorna újra munkához lát, hogy egy-két perc alatt el is készüljön a műalkotással. A legszorosabbra húzza Lolán a fűzőt és a legcsinosabb ruhát adja a kisasszonyra. Lola hálásan pillant a komornára, miközben elsiet mellette.

- Lajos király, kérem, bocsásson meg a késedelemért. – Hajol földig Lola és a komorna is, mikor meglátják az uralkodót a pamlagon ülni. Az uralkodó lustán végigméri Lolát, és megállapítja, hogy így, reggeli fényben még gyönyörűbb. Nem is rest megdicsérni feltűnő szépségét, mire Lola műpirulást mímelve, lehunyja szemét, hogy aztán kékséget keretező sűrű szempillái alól pislantson a királyra.

- Áh, igaz is, kisasszony. Ma reggel intézkedtem a Királyi Színház ügyben. Kérem, tekintse a tárgyat elrendezettnek és mihamarabb jelenjen meg, hogy elkezdődhessenek a próbák. – Mosolyog Lajos elégedetten, mikor meglátja Lola hálás mosolyát. A kisasszony máris látja magát a színpadon, ahogy pörög-forog, előadva mindent, amit tud.

- Nagyon ellenezték, hogy fellépjek a színházban? – Tudakolja Lola kedvesen, bár igazából nagyon nem érdekli, hogy igen vagy nem a válasz. De szüksége van az uralkodóra, így nem akarja máris elengedni a közeléből.

- Nem igazán lelkesedtek, amikor közöltem velük a döntésemet, de természetesen el kellett fogadniuk. És mondja csak, mióta van ezen a pályán? – Ebben a pillanatban bejön a szobalány és egy kanna teát helyez le a kis asztalra. Lola egy kézlegyintéssel elküldi és maga önti ki a teát Lajosnak.

- Amióta az eszemet tudom, már ezt csináltam. Színészkedtem. És jó vagyok ebben, talán a legjobb. – A kisasszony magában elfojt egy mosolyt, hiszen tudja, hogy hány ártatlan férfi szívét ejtette már rabul egyetlen félmondatával, egy kivillanó bokával, vagy éppen kecses mozgásával. A király szenvedélyesen pillant rá, a szerelem homályosítja el látását.

- Mondja csak, kisasszony, mit kellene tennem, hogy a szeretőm legyen? – Magát Lolát is meglepi ez az egyenes kérdés, ám mivel sosem volt egy félős fehércseléd, így bátran a király mellé ül, és megfogja annak kezét.