A királyi palota fenséges volt hosszú épületszárnyaival és fehérre meszelt falaival, melyet méterenként szakított meg valami: egy kőből faragott angyal, egy díszes ablak, egy részletesen megmunkált balkon. Nagyszabású rendezvénynek néznek elébe a hölgyek, hiszen ezen a napon ünnepli I. Lajos bajor uralkodó a neve napját, melynek tiszteletére az egész épület fényárban úszott.

Csendben léptek be a szalonba, majd szét is néztek, bírálóan, de nincs volt kivetni való ebben a palotában, úgy hogy a bájosabbik kisasszony ajak biggyesztve indult tovább, a millió gyertya fényében, mely kiemelte szépségét. Áhítattal húzódtak arrébb a nők, hogy megcsodálják ruháját, álmélkodva bámulták dús hajzuhatagát, melyet immáron nem fedett kalap, a férfiak pedig megigézve pillantottak utána, várva, hátha esetleg rájuk esik a kék szempár legalább egy pillanatra.

- Hölgyeim! – Hajolt meg előttük a libériás komornyik, majd a kezét nyújtotta, hogy átvegye a meghívókat. Az idősebbik nő már adta volna át azokat, mikor a jobb oldala felől éles kiáltást hallott, s mikor odafordult, már csak annyit látott, hogy egy idősödő férfi tartja pártfogoltját.

- Elnézést, kisasszony, nem vettem észre. Elnézést, hogy majdnem fellöktem. – Szólalt meg lenyűgözve az a fehér ruhát viselő férfi. Mellényén kitüntetések sorakoztak, tekintélyt parancsoló termete pedig királyi büszkeségtől sugárzott.

- Már megbocsásson, uram, de azt hiszem ennél többre lesz szükség. Nézze meg a ruhámat! – Azzal lemutatott az említett tárgyra, amely alján vörös folt éktelenkedett.

- Még szerencse, hogy nem maradt túl sok vörösbor a poharamba. – Jegyezte meg vidáman a férfi a durcás arcot látva, majd egy kézmozdulattal odaintette a még mindig a meghívókat szorongató komornyikot.

- Kérem, hozzanak sót a hölgy ruhájára. – Azzal elkapta meghívókért s rápillantott a legutolsóra. – Kérem, vezessék Lola Montez kisasszonyt a dolgozószobámba hölgykísérőjével együtt. – Azzal, nagy léptekkel távozik, hogy a szóban forgó két hölgy megrökönyödve bámul utána.

- Elnézést, ez az úriember volt a király?

- Igen, ő volt személyesen. Kérem, kövessenek, hölgyeim. – Azzal megindulnak a felfedezőútjukra, hogy találkozzanak a királlyal.

- El sem hiszem, hogy szó szerint belebotlott, Lola kisasszony.

- Én sem, kedves Erica. – Ennyit szóltak egész úton, innentől kezdve csak magas sarkújuk halk kopogása hallatszott a végtelen folyosókon, majd egy idő után, mikor a király lakosztályába értek, már ezt a hangot is elnyelte a vastag perzsaszőnyeg, mely hosszan futott, egészen a király dolgozószobájáig.