Sápadt holdfény csillan szemébe,
szikrázó csillagpor száll a szélbe,
elvesztem benne, a végtelenbe,

az örökké tartó messzeségbe.

 

Fáradt lelkem, csukott szemem,
puha párnák közé vetem ,
s talán látom, megtalálom
távol innét, a holdvilágon…

 

s majd ott áll ő, hívogat,
gyengéd kezével simogat ,
bódító dallamot szór fülembe,
s ezernyi szikrát szívembe.

 

Felfesti a napfényt az égboltra,
a hold, a mennyei tűzzel ragyogna,
s a túlvilági ének hangja
csillagok közt szól visszhangja ..

 

Karöltve szállunk az idő tengerébe,
a végeláthatatlan messzeségbe,
az éj és a fény így boldogan, 
távol innét, a hold világban…

 

Álmomból riadva könnyek közt kiáltom,
csillagok közt visszhangzik e túlvilági álom,
s újra, s újra tükröződnek fényükben,
a jövőmről szólva, egy másik életünkben.