Hiába

Csukott szemmel lépkedek,
nem látom az arcokat,
hiába hull rám az eső,
minden csepp újat tartogat.
Hiába minden felhő,
ugyanazt a napot takarják,
hiába sötétebbek az éjjelek,
ugyanazt a szívet akarják.
Hiába minden álom, felébredek,
eljön majd holnap is a reggel,
s én majd magamban is kétkedek.
Hiába dobog a szív, holt a lélek,
a test halandó börtönébe zárva,
s abban sem vagyok biztos; élek.
Hiába a szó, kopottak a mondatok,
nincs már szükség beszédre,
csak majd tudd, én jól vagyok.
Hiába a lábnyomok, lassan elveszek,
elmos az eső majd minden nyomot,
de én nem várom meg, inkább elmegyek.