Felhők úsznak körbe az égen,
fújja a szél a napfény tengerében,
fújja, keresztül a világon, 
át az éjszakán, s napvilágon.

 

Remegő szívvel köszönti a nappalt
a hold fénye a csillagokkal,
majd búcsúzik tőle, s tán egyszer ,
eggyé lesz a fénye a nap tüzével.

 

Reményekkel, bús mosollyal 
távozik a keserű sóhaj ,
s a túláradó, hulló könnycseppek, 
miket patakokban hullajt.

 

A lelke úszik a fellegekkel, 
a hangja száll az éj szelével ,
fújja, keresztül a világon,
át az éjszakán, s  napvilágon.

 

Talán eljut hozzá , talán meghallja egyszer ,
talán megérti őt, hogy miért kel fel,
s láthatja, mi a szemében vöröslött,
mi úgy ragyogott a menny fölött .

 

De ha eláll a szél, vele minden szó, 
elillan , mint egy illúzió . 
-Könnyeket hullajt az éj, s a nappal, 
búcsúznak egymástól, bús mosollyal . -