- Ádám? – A szenvedélytől remegő hang elhallgat mögöttem, majd egy kis sikkantás, nyilván a fiú odébb lökte a mellettem esküdöző pufi lányt.

- Virág, ki kell jutnunk innen!

- Igen, tudom, ezért vagyok itt. Van egy tervünk Bettivel. Féltizenkettőkor rázd le Tesszát, és találkozzunk a kandalló előtt.

- Nem tudom lerázni. Mindig tudja, hogy merre vagyok, ha elrohanok, a következő pillanatban már előttem áll. – A társaink szúrós, mogorva pillantással méregetnek minket. Lesütöm a szememet, Ádám is így tesz.

- Azért próbáld meg. Ne felejtsd, féltizenkettő! – Éppen akkor fejeződik be az avatás, amikor az utolsó szó is elhagyja a számat. Gyorsan magamra hagy Ádám, hiszen ha igaz amit mond, akkor Tessza bármikor felbukkanhat. Bár nyilván tudja, hogy itt vagyok. Inkább az urna felé veszem az irányt, hogy megnézzem, kire lehet szavazni. A jelöltek nem lepnek meg annyira, hiszen csak egy van belőlük: Tessza. Ledöbbenek a választási lehetőségeim egyhangúságán, így száj húzva teszek egy x-et az egyetlen név mellé a lapon, hátha lefoglalja a koronázás, ameddig meglépünk.

- Látom itt vagy! Legalább van benned annyi kurázsi, hogy megpróbálj megszökni a világom elől! – Tessza hangja épp oly fagyos, mint a bálterem padlója.

- Meg fogok szökni innen. De hogyhogy a te világod? – Nem értem ezt a kijelentést, viszont az arckifejezése, mely az előbb fölényeskedő volt, most már inkább csodálkozó. A szeme is tágra nyílik meglepetésében.

- Látom, Bettina azért nem mindent mondott el. Én alkottam ezt a világot, csak akarnom kellett és létrejött, pont mint Istennél. A gondolataiddal sok mindent létre tudsz hozni, csak akarni kell. – Azzal behunyja erősen kihúzott szemét, maga elé tartja hófehér kezét, melyben megjelenik egy aprócska pók. Közelebb hajolok, hogy megnézzem, mire ő összeszorítja a tenyerét, hogy hallom, ahogy összeroppan a rovar picike teste.

- Ezt értem. Viszont miért mindenki ennyire… gonosz itt?

- Minden emberben van jó meg rossz, viszont szerintem mindenkiben több a rossz. Az irigység, a gonoszság, a rosszindulat. Itt mindenki önmaga lehet. Nem kell kedvesnek vagy önzetlennek lennie ahhoz, hogy elfogadják. Ebben az alternatív világban annyira lehetsz önző, amennyire akarsz. Csodálatos hely! – Körbeforog, boldogan, mire mindenki szeretettel néz rá. Meg is rohamoznák, ám ő egy intéssel elintézi őket, és inkább mellém lép.

- Ne álmodozz arról, hogy átkelhetsz. Itt fogsz megrohadni, a lelkeddel együtt beolvadsz az itt élők közé. Amúgy… csini a rucid, Kiskirálynő! – Gonosz kacajjal tovább libben, összezárul mögötte a tömeg. Az óra féltizenkettőt üt. Tudom, hogy ideje indulnom, de nem megy, nem bírok mozdulni. Nem tudom, hogy mi történik, és kétségbe esem. Mintha jéggé dermedtem volna. Szédülni kezdek, és körülöttem a színek összemosódnak, az álarc mögé rejtett arcok felém fordulnak, mintha megérezték volna a kétségbeesést. Nem!, lerázom magamról Tessza bűbáját, amivel le akart láncolni, és mintha a fejemben még hallanám is dühös fújtatását, ahogy elindulok a kandalló felé. Ádám már ott áll.

- Sietnünk kell! – Megragadom a kezét, és húznám a tűz felé, mikor visszaránt, be a táncolók közé. A maszk még mindig rajta van, pedig én már régen lehajítottam. Ismét valami lassút adnak, így megragadja a csípőmet, úgy vezet a parketten. Körülöttünk lágyan ringatózó párok vagy társaságok, a fal mellett többen állnak és beszélgetnek,mint ahányan a parketten ropják. Egy pörgés közben kipillantok az étterembe, ahol szmokingos fiúk tömik magukat, az asztaloknál leginkább lányok ücsörögnek. A maszk még mindenkin fent van, így nehéz felismerni bárkinek is az arcát. Elmerülök szeme mélységében, pont mint az álmomban. Érzem, hogy elvesztem. Kavarognak a gondolatok a fejemben, nem tudom, hogy ki vagyok, és miért is vagyok itt pontosan. Zavartan félrenézek szeme lángoló feketéjétől… Várjunk csak? Fekete? De neki kék szeme volt!, Ádám megérzi rajtam a változást, így még erősebben fog. Érzem még a delejt az agyamban, ám már tudom, hogy mit is csinálok itt. Tudom, hogy erőszakkal nem megyek semmire, így fortéllyal kell rávennem arra, hogy elengedjen. Közelebb húzódom hozzá, hogy megnyugtassam, mégsem ismertem fel azt, hogy ő is a Feketék közé tartozik.

- Annyira jó veled itt lenni. Nagyszerűen táncolsz! – Alig észrevehetően oldalra irányítom, a kandalló felé. Nem csak ő tud megigézni valamit, hiszen úgy mosolygok rá, hogy szinte beleszédül szegény flótás. Jól játszom, hogy odáig vagyok érte.

- Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos hölgy fog velem táncolni ma. – Elengedi a derekamat, és a kezem után nyúl, egy csókot lehel rá. Ekkor meghalljuk a rektor hangját.

- És most kihirdetném, hogy ki is a Jégkirálynő idén! – Óvatosan oldalra sandítok, nem akarom, hogy rám figyeljen Ádám, így feltűnésmentesen megszemlélhetem, hogy a kandalló előtt állunk, egy lépés, és már a tűzben is vagyok, ám amikor éppen indulnék, Ádám olyan erősen megszorítja a karomat, hogy fojtottan felnyögök.

- Eszedbe ne jusson! Ha elmenekülsz, a szerelmem elhagy. – Fordul felém dühösen. Nyilván Tessza az, akit szeret, hogy is nem vettem észre!

- Nem is értem, hogy gondolhattam azt, hogy te jó vagy. Talán a szemed volt az, ami megtévesztett.

- Ostoba emberi lények, mindenki azt lát, amit csak akar. Te kéket akartál, hát megkaptad. Holott én voltam végig Tessza jobb keze. Most pedig… itt maradsz te is, hogy őt szolgáld!

-Nincs azaz isten! – Ám ahogy ezt kimondom, rájövök, hogy nem is állhatnék távolabb az igazságtól. Az óra lassan éjfélt üt és én itt ragadok.

-Tehát a Jégkirálynő nem más mint a mi szeretett Tesszánk! – Azzal hatalmas üdvrivallgás tör ki, amikor a boszorkány fellép a színpadra és átveszi a koronát.

Ebben a pillanatban, amikor az ellenségem fejére kerül a korona, az legapróbb részletek is a helyére kattannak. Eddig azt hittem, hogy csak csúfolódásból becézett Kiskirálynőnek, ám most rájövök, hogy végig segített nekem. A hazajutáshoz nem csak az átjáró kell, hanem a korona is! Hogy gondolati úton tudok teremteni. Erősen behunyom a szememet és magam elé képzelem a koronát, ami Tessza fején csücsül. Mielőtt megérezném a súlyát a kezemben, meghallom az izgatott pusmogást és tudom, hogy sikerült. Ott van a kezemben a tiara.

Érzem, hogy Ádám elenged és ahogy kinyitom a szememet, látom, hogy a megzavarodott szerelme felé igyekszik. Egy önelégül mosolyllal integetek Tesszának, és tudom nagyon jól, mikor veszi észre a kezemben a koronáját, mert akkor hirtelen fagyosra vált a levegő a teremben és mindenki fenyegetően tesz felém egy lépést. Én hátratántorodom, bele a tűzbe és csak imádkozni tudok, hogy ne csak megégessen, hanem átkerüljek a másik szobába. Nem érzek forróságot, tehát sikerült a trükk.

Megfordulva látom, hogy Betti egy bonyolult szimbólum utolsó ágát rajzolja meg éppen krétával a betonpadlóra. Itt már nyoma sincsen a kinti pompának, a szoba inkább hasonlít egy kis lyukra. A falak fehérre vannak meszelve, tehát látszik rajta a gondozottság, ám ettől függetlenül szinte teljesen üres.

- Gyere, segíts. Minden ágra rakj egy-egy fehér színű gyertyát! Ez az utazás szimbóluma. Ha belépsz, itt védve vagy a külső gonosz erőktől. – Gyorsan felrakjuk a gyertyát, vigyázva nehogy ellobbanjon a lángja, amelyet Betti már előtte meggyújtott, mondván, hogy zsályával és kakukkfűvel tisztító varázslatot végzett, megtisztítva a gyertyákat ezzel. Éppen befejezzük, amikor megjelenik Tessza és Ádám.

- Milyen kis huncut Átjáró vagy te, Betti! Így összeszövetkezni a hátam mögött az ellenséggel. Ám remélem tudod, Virág, hogy elfuthatsz, de elbújni sohasem fogsz tudni. Mindig megtalállak az álmaidban.

- De akkor nem tudsz beférkőzni mások álmaiba, ha nincs meg az Átjáród. – Mosolygok rá huncutul.

- Az lehetetlen… az egyetlen misztikus lény a szobában rajta kívül ,- itt Bettina felé bök- én vagyok, Ádám pedig nem hajlandó neked segíteni.

- Tévedsz! Ha elfelejtetted volna, idevarázsoltam a koronádat. – Meglengetem az orra előtt a szerzeményemet, mire elsápad. Rájön, hogy én is képes vagyok a gondolatommal teremteni, vagy éppen ellopni dolgokat. Utánam kap, ám mivel számítok erre a lépésre, gyorsan belépek a szimbólumba, mire Tessza visszahőköl és összehúzott szemmel néz ránk.

- Nem tudjátok megtenni, nincs elég erőtök ehhez.

- Tévedsz. Ahhoz van erőnk, amihez csak akarjuk. – Azzal a szimbólum közepére helyezem a koronát, mint ajándékként az utazás istenségeinek és végre elkezdhetjük a kántálást. Én keleti irányba állok, míg Betti a nyugati csücsökben foglal helyet. Látom, hogy egyre többen lesznek a szobában, Tessza nyilván idecsődített mindenkit, hogy együttes erővel törjék át a szimbólum alkotta védvonalat, ám Bettina nagyon jó munkát végzett, senki sem tud behatolni hozzánk. Halk sziszegés hallatszik, és ekkor veszem észre, hogy mindenki lekapta már a saját maszkját és leplezetlen utálat és megvetés tükröződik a szemükben és az arcukon, eltorzítva a finom vonásokat. Visszafordulok, és egyre magasabbra szökik a hangunk, túlordítjuk a sziszegést és a kétségbeesett sikoltozást.

-„ Hívogat a felszállás, ahogy azelőtt az alászállás hívogatott, hívogat a felszállás, ahogy azelőtt az alászállás hívogatott, hívogatafelszállásahogyazalászálláshívogatott” – Összemosódik a kántálásunk, nem tudom, hogy hol kezdődik Bettina és hol kezdődik az én hangom. Húzást érzek a gyomrom tájékán, elkezd forogni velem a szoba. Ekkor hallom meg, hogy kint, a bálteremben éjfélt üt az óra. Remélem sikerült, de mivel nem vagyok ebben biztos, inkább behunyom a szemem. Még akkor is szorítom, amikor Bettina megragadja a karomat.

- Gyerünk! – Eltűnt mindenki, Tessza, Ádám, és a sikítozó Feketék gyülekezete. Egy oldalajtó felé vezet, és kilökdös rajta, majd mikor utánam jön, behúzza az ajtót. Rövid kóválygás után egy nagy tölgyfaajtó előtt torpanunk meg. Kívülről beszélgetés hallatszódik be hozzánk, viszont nem tudhatjuk, hogy ez melyik világ tagjainak a csevegése. Kitárjuk az ajtót és szinte megvakulunk a fényáradattól.

Szerintem a színpaletta összes színe megtalálható ezen a bálon, így én nem ütök el a résztvevőktől, ám Betti annál inkább. De egy vállrándítással elintézi és inkább behúz a tömegbe, ahol boldogan összeölelkezünk.

- Sikerült! – Pár csepp könnyet elmorzsolunk, ám ekkor meghalljuk a hátunk mögül az izgatott sustorgást.

- Siessünk, mert kezdődik a koncert! – Összenézünk, és inkább az emberáradat után loholunk. Bent mindenkin maszk van, csak rajtunk nincs, mi ugyanis egy másik világban hagytuk.

- Virág, Bettina! Hol voltatok? Már mindenhol kerestünk titeket! Siessünk, mert lekéssük a Halott Pénz koncertet. Úúúú olyan király, hogy őket hívták. – Viki jelenik meg mögöttünk Zsófival karöltve. Mindkettejük arcán boldogság tükröződik, ahogy ránk pillantanak.

- Ha elmondanánk nem hinnétek el. – Összenézünk Bettinával, és ekkor meghalljuk az emeletről: „Valami van a levegőben, valami ami éjjel összerak…” Felrohanunk a táncterembe, ahol immár a tetőfokára hág a hangulat, és végre érezzük, hogy otthon vagyunk az emberek között.