Elvesztem, végleg.
Mind magamban,
Mind a világban
Melyben élünk
Elhagytam agyam alkotta
Korlátozott birodalmamat
Miért?
Mert elhittem, hogy kint szebb lehet
És bíztam hazugok hosszú monológjaiban
Élveteg életem heveny alkoholizmusát
Állandó gondokra cseréltem
Mást már nem is hallok néha magamtól
Mégis mi a gond?
Nem ezt akartad?
Te semmit sem változtál,
Ugyan az a naiv kisgyerek maradtál!
De ez nem igaz
Ha ugyan olyan maradtam volna,
Sose léptem volna ki onnan
Mert bár naiv voltam
Egyszer sem adtam igazat magamnak
Ma már mást sem teszek
Magam igazát kergetem
Egyszerűbb, mint beismerni
Tévedésem öl meg engem
Mégis eme vers megszületése
Bűnbocsánat kérése magammal szemben
Minden szavam, s kósza gondolatom
Minden elbambulásom teljes szétesésemben
Magamról írok, elvesztem
Másokról írok, mélyebbre süllyedek
Kósza világok törvényeiről értekezem
Tudósnak mímelve magam
Csak mert a zavarosban halászva
Talán még halat is foghatok
De jóllakni sosem fogok ennyivel
Még ha mások el is hiszik
Hogy kövérre hizlaltam magam
Én tudom, hogy vasággyal nyomok fele annyit
Már rég tudom az élet és az ember lényegét.
Mégis csak most fogtam fel
Ez a különbség agy és elme között
Az egyik épsége
Nem igazolja a másikét
És a másik működése
Sem adja az ép elmét