Diák

Lépteim halkak, halovány a lábnyomom,
élem csendben az életem, vagy csak álmodom?
Rezgő fátyol a valóság, lebbenő függöny a világ,
úgy érzem magam, mint egy tudatlan diák.

Ki csak ámul az élet hatalmas dolgain, szája tátva
s lassan rájön, a napjai édes csokiba vannak mártva.
Feleszmél, elfog fogyni lassan a máz,ki alszik felébred
a birka nép, mint főnix a hamvaiból, lassan feléled.

S jön majd egy más világ, de vajon való lesz-e
hisz a rémálmokat is mindig vékony arany fedte.
Felnő majd a diák is, lesz belőle bábu vagy bábos,
de nincs itt az idő, mi kis diákunk még bizony álmos.