Esedezve kértem:szánjon 
-itt, feledve a homályban- 
tán egykor újra hallom,
mi szép volt e világban...

 

Nem akarok némán állni,
mint a kőhalom, s a sír fölött,
nem akarom többé látni, 
hogy beforrjon, mi eltörött..

 

de csend van, mily csendes a táj,
s itt állok most én is,
lehunyom szemem, s többé nem fáj
-hátrahagyott a fény is -

.