Hangtalanul, árván, lassan sóhajtva,
szinte észre sem veszem, hogy nyüszítve fekszel előttem.
A magánytól részegségig megbódulva,
mégsem mondhatom, tested had öleljem.

Létem nem mondhatja, ha testemnek nincsen karja,
ahhoz előbb olyanná kell lennem,
mint amilyen te vagy. S talán akkor,
mindkettőnk számára véget ér, ez a magányos pillanat.