Zörög, csattog, kerepel a fegyver... Bumm...

Értelme annyi, mint e gondolatban a fehér rum.

Beleütöm az orrom pedig nem az én dolgom,

De olyan ez a táj, azt látom mint Armstrong a holdon.

Bomba tölcsér, vagy csak a kátyús magyar utak?

Lehet, hisz egy hobó aprópénzt kutat.

 

De akkor az úton mik azok a roncsok?

És a széleken az amputált emberi korcsok?

Hova tűnt az élet, mit tekintettünk szülővárosul,

Sétáló holtakkal az ember ritkán párosul.

Eltűnt az emberiség minden földi nyoma,

Eltűnt az értelmet hozó szikrát szóró kova.

 

Ne sírj érte, nem lesz itt világbéke.

Harcol az ember míg folyik a vére!

Csak mosolyogj szépen ha villan a vaku!

Közel a béke, az ördöggel kötött alku.

Jön már, közel a gyönyörű nagy vörös felleg,

Milyen szép, tisztán vehető,  gomba jelleg...