Létezik egy fal, ami távol tart minket mindentől, megment a fájdalomtól, a könnyektől, de egyaránt a mosolytól is.

 

Egy távoli vidéken élt egy kis fiú, a Félelem embere. A neve igazság szerint nem rémlik, nevezzük őt Adamnek.
Nagyon vidám és örökmozgó fiúcska volt, minden ember csak úgy hívta; a Mosoly. Egy éjszaka aztán minden megváltozott.

Vacsora után Adam felment az emeletre, pizsamát húzott és bebújt a takaró alá. Volt egy aprócska földgömb az asztalán, amit ha megnyomott a fény rögtön elárasztotta a szobát és az égtájak máris a plafonon voltak. Imádta nézni őket, megfogadta, hogyha felnő, elmegy mindegyik országba. Egyiptomban megnézi a piramisokat, Angliában felül az óriáskerékre és onnan nézi majd, a gyerekek mosolyát, a szerelmesek boldog tekintetét, aztán majd tovább áll és Thaiföldön megkóstol minden olyan ételt, amit amúgy soha meg nem enne.

 - Olvasta egy könyvben, amit az apukájától kapott, hogy Rómában van egy mesebeli látványosság, a neve Trevi-kút, az emberek pénzt szoktak bele dobni azt követően kívánnak s reménykednek, hogy egyszer valóra válik minden álmuk. - Ő biztosan azt fogja kívánni, hogy sohase múljon el ez az érzés, hogy mindig ilyen boldog legyen.

Hírtelen az álmodozását félbeszakította az, amit hallott. Halkan kibotorkált az előtérbe, leült a lépcsőre s onnan figyelte az eseményeket. Veszekedtek, mint mindig, folyton-folyvást. Azonban most ez más fajta atrocitás, lehetett érezni a levegőben, oly’ fagyos volt, az ajtó előtt ott hevert egy koffer.  Adam nem tudta mi történik, a szíve egyre gyorsabban kalapált, a kezei csárdást jártak félelmükben. A hang csak közeledett, oda sem mert nézni, az arcát tenyerébe fektette, ki tudja mennyi idő telt el mikor az ajtó becsapódott édesanyja mögött. Elhagyta őt.
Édesapja az ajtó előtt állt s nem szólt egy szót sem, a csöndet Adam hüppögése törte meg. A férfi átölelte fiát s csak azt súgta a fülébe; mindig te leszel az én hősöm.
Adam élete ettől a pillanattól fogva teljesen megváltozott.

Élt egy fiú, aki falat húzott maga köré, minden sebesülés után egy tégla darabot helyezett lába elé ezzel védve önmagát. A téglák száma megállás nélkül nőtt.
A fiú csak ült és egy permanens dallamot pengetett gitárján, nem figyelve arra, hogy a körülötte lévő emberek mit csinálnak.
Elveszette jellemét, minden, ami Ő volt, tovatűnt. Elzárkózott az élet minden fájdalma s egyaránt minden mosolya elől. Félt érezni, félt meglátni az élet apró örömeit, rettegett attól, hogy ismét elveszít valami fontosat.

Az idő múlásával e fal felépült, a romok végleg elzárták az Adamhez vezető utat. Már nem látta a csillagok tündöklő ragyogását, a lehulló falevelek színei sem voltak már olyan csodálatosak, a szín eltűnt az életéből, az óriás pajzson a nap ragyogása sem tudott áthatolni. Az élet elveszett, az üresség átvette a hatalmat s magával ragadott mindent.  Adam megszűnt létezni.

Élt egy férfi, aki rabja lett egy álarcnak, egy maszknak, amit minden reggel a tükör előtt magára festett, hogy megmentse lelkét a kudarcoktól.
Ezáltal elvesztette az önmagához vezető utat s folytonosan csak egy dallamnak élt, amit gyermekként hallott édes anyja zenélő dobozából.

- Az idő múlásával a húr elgyengült, elengedte társát s a férfi újból elveszítette azt, ami az életet jelentette számára, szemeit lehunyva örök nyugovóra tért.

 

Adamnek a darabból.
S csak reménykedni tudok, hogy magára ismer.