Piroska is Farkas?
- 1. rész -
Sötét éjszaka borult a mindig vidám erdőre, szürke ködlepel teríti be a fákat lágyan lebegve az esti szellőben. Sötétebb ez az éj bármelyiknél, mégis a telihold ezüstös színe átvilágítja ezt a homályt. Telihold. Veszélyes éjszaka ez egy ilyen kislány számára, aki mindig boldogan mosolyogva, naiv tekintettel ugrándozik az ösvényeken a kedvenc kis piros köpenyében. Most minden megváltozni látszik…
Piroska ma nem mosolyog, nem ugrál csak lassan sétál a szürke éjszakában, végig a megszokott helyeken. Mégis minden olyan más, az idő hidegebb, az erdő is csendesebb. Piroska szorosabbra húzza magán a köpenyt, átöleli saját két karját, feltekint az égre. Halványan átsejlik a Hold kereksége, ezüst sugarakkal simogatja a kislány hófehér arcát és felnőni látszó tekintetét. A lány miközben a Holdat kémleli morgást hall a háta mögül, összerezzen, de nem mer megmozdulni. Valahogy mégis összeszedi a bátorságát és vontatottan bár, de hátrafordul megpillantja a vesztét.
Szemben vele egy igazi fenevad áll, morogva és vicsorogva. Az állatot elképesztően fehér, hosszú bunda fedi, olyan mint a frissen hullott szűz hó, csak a mancsa végén csillogó karmok feketék. Hegyes fülei és láthatóan éles fogai vannak, a szeme pedig, - ilyet még sosem látott – vakítóan fehér, nem festette színesre a születés és a létezés egyetlen pillanata sem. Csak fehér, mintha teljesen vak lenne, de a lány érzi, hogy nem az. Látja, hallja minden mozdulatát, éppen ezért Piroska még a légzéssel is igyekszik visszafogni magát.
A vérszomjas állat nem veszi le a lányról hideg tekintetét, a morgás most elcsendesedik s elindul a reszkető áldozat felé. Piroska szíve egyre hevesebben és hangosabban dobog, mást már szinte nem is hallani a néma erdőben, csak az ő szívverését. Nehézkesen hátrébb lépked majd hirtelen megpördül és rohanni kezd, érzi, hogy hiába, de nem tehet mást; ezt diktálják az ösztönei. Ám a farkas milliószor gyorsabb egy piros köpenyes, ártalmatlan kislánynál. Egyetlen ugrással a földre teríti Piroskát, a fenevad karma mélyen húsába mar és felszakítja a bőrt a fél testén. Nem ölte meg, meghagyja életét a lánynak, örök kárhozatra ítélve őt ezzel. Morogva távozik, fehér szőrével beleolvad a ködbe…
Piroska eszméletlenül fekszik a nyirkos füvön, egész testéből szivárog a vér, amit a dohos, szomjas föld rögvest fel is fal. Sebei még ezen az éjjelen, ez alatt a Hold alatt begyógyulnak. Hajnalodik, a lány lassan felül s látja, hogy ruhája rongyos és sáros, szőke haja az alvadt vértől ragacsos és sötét foltos. Koszosan, meggyötörve tér haza még Nap ébredését megelőzve.
***
Eltelik egy hónap, a lány mit sem sejtve mégis furcsa érzéssel indul el az erdőbe egy újabb éjszakai sétára. Már nem fél, pedig azután, hogy találkozott azzal a fehér szörnnyel napokig retteget kimenni még a házból is. Minden éjjel az ablakban ült és kereste, hátha újra megjelenik. De nem jött, nem látta többet. Most újra nekivág az éjszakának. Amerre elhalad, kettészeli a ködöt. Ösztönösen halad előre, nem néz körül, nem választ ösvényt csak megy. Arra tisztásra érkezik, ahol egy hónapja vérét vette egy szikrázó, zord farkas. A Hold már felkelt rég, csak egy tintaszínű felhő mögött rejtegeti sejtelmesen mosolygó arcát. Mikor végre megmutatja magát, a lánynak minden izma görcsbe rándul és úgy érzi, mintha minden pólusába egy-egy tűt szúrtak volna. Ujjbegyei és az ínye égni kezdenek majd hegyes karmok és fogak jelennek meg az eddig viseltek helyett. Állkapcsa eltorzul, megnyúlik és hangos sikolyba, üvöltésbe kezd. Minden testrésze átformálódik, csontjai eltörnek majd máshogy forrnak össze, gerince meggörbül. A lány ordít a fájdalomtól, a földre veti magát és ide-oda hempereg. Lassacskán szőrcsomók jelennek meg rajta, végül az egész testét beborítja az aranyló szőrzet, melyből szinte kivilágít a zöld szeme. Már nem érez fájdalmat, csak visszafojthatatlan éhséget. Vérre szomjazik, nem éri be mással.
