Rám mosolyog... Ebben a mosolyban van valami nem emberi, valami egészen állatias rezdülést látok benne.
Elfordítja az arcát. Talán észrevette, hogy megláttam a benne élő állatot, pedig tudhatná, hogy nem érdekel.
Újra rám pillant, de már nem mosolyog.
Az őrületbe kerget.
Elfut, majd visszatáncol. Ismét útnak ered, de nem hagyja, hogy a nyomába érjek. Magával ránt és eltaszít. Nem érhetem el, de nem tudok neki ellenállni.
A fülembe suttog s belém mar, visszhangzik idebenn...
Egyetlen percet is örökkévalóságnak érzek, de már közelebb van, közelebb és még közelebb. Már érzem az illatát, hívogat és csábít. Minden mozdulatát kívánom, minden egyes részére éhezem. Égető lassúsággal lép hozzám, puha tetovált kezét a vállamra teszi, majd végigsimít a nyakamon, le a mellemen, majd cirógatva vissza. Újra a nyakamnál pihen a keze, látom a szemében megcsillanni a fényt, láttam ahogy azt mondja: "Nem szabadulsz!"
Óh, de még mennyire, hogy nem, hogy is akarnék szabadulni.
Keze szorosan tekeredik a derekamra, a csípőmre és a nyakamra, olyan akár egy ragadozó növény. Indái fogva tartanak és már tudom, hogy a karjaiban porladok el.
Kiszáradt számat végignyalom, beharapom s ő érti, tudja, hogy az övé vagyok. Nem is kell több, hirtelen megragadja a tarkómat, ő lehajol s engem felfelé húz, magához. Egészen közel. Szinte össze ér az ajkunk. Mélyen a szemembe néz és nem láthat mást, csak azt ahogy odabent üvöltöm: AKARLAK!
Én sem látok mást a szemében, csak az égető vágyat, a démoni erőt. Még feljebb kúszik keze a tarkómon, belemarkol a hajamba és a szájához húz, keményen mégis gyengéden csókol meg. Ismerem már ezt a csókot, mégis mindig új, mindig más, mindig jobb. Érzem a számban az ő ízét, érzem, ahogy átölel, ahogy megszorít. Most már érezlek! De nem elég belőled, akarok még, olyan nekem a teste, mint a drogosoknak a heroin, függök tőle, vágyom őt. Szívem hevesebben ver, amikor a közelemben van. 
Nincs rajtunk sok ruha, de érzem, hogy egyre melegebb van, forr körülöttünk a levegő. Ezt szerencsére ő is észreveszi.
Ellök magától, én a vágytól megrészegülve, az ájulás határán tébolygok, de nem vesztegeti sokáig az időt. Néhány hihetetlenül gyors mozdulattal minden zavaró ruhadarabot eltűntet. Ettől a pillanattól már nincs, ami elválaszt minket,nem marad köztünk semmi, se ruha se levegő, se erény, sem más.

 

Keze végigsiklik a hátamon, forró nyomot hagyva maga után. Lassan ér a fenekemre, irtózatosan lassan, de annál határozottabban és erősebben markolja meg, amikor odaér. Testem beleremeg az érintéseibe, már lángolok. Többet karok, ennél is többet!
Tudja, hogy mi kell nekem, hogy mi kell nekünk...

 

Lassan megragad és felemel. Óh érzem őt, végre. Szorosan hozzám simul. Testének minden pontja bársonyos. Bársonyos és kemény.
Megrészegülve csókoktól és vágytól, egy delíriumban érzem magam, fekete körmeim a hátába kapaszkodnak és nem engedik el. Látom az arcán a fájdalmat, látom, hogy élvezi ezt a fajta fájdalmat és még többet akar. Nem elég neki semmi, ahogy nekem sem, igazi vérszomjas fenevaddá alakulunk egymás mellett. Egyik keze a hajam tépi, a másik a bőrömbe mar, egyre jobban és jobban kívánom őt, pedig nemrég még azt hittem ennél nem mehet tovább.