Szerelmes vagyok, és imádom ezt az érzést. Én az a lány vagyok, aki naivan hisz a szerelemben, és aki nagyon hamar, végtelenül meg tud szeretni egy férfit.
Lehet, hogy szerelmes vagyok a szerelembe? Nem tudom; egyet tudok, hogy bármit megtennék azért, akinek kinyitom a lelkem. Testestül-lelkestül az Övé vagyok és kérhet bármit. Akármilyen pillanatnyi érzés is ez, megfoghatatlanul csodás. Itt és most semmi nem számít, csak az, hogy szeressek valakit. Ez a doppingom; minden első és utolsó pillanatba szerelembe esni. Megkreálni az egyetlen tökéletes pillanatot és meghalni benne, majd újra megszületni. Ez a szerelem.
A hosszú és fárasztó nap után, felüdülő érzés látni Őt egy csokor vörös rózsával a karjaiban. Belépek a lakásba és ő rögtön az étkezőbe vezet, miközben cipőm sarka tompán kopogtatja az előszoba kövét. A sültek mennyei illata befészkeli magát az orromba, kezének meleg tapintása pedig a derekamon pihen. Leülünk az asztal mellé és Ő bort tölt a poharamba. Csak a gyertyák fényei engedik meg, hogy arcának merev, férfias vonásai kitűnjenek a sötétségből. Csókot lehel ajkamra, mely apró borzongásokkal fut végig a gerincem vonalán.
Elgyengülök. Ma este, ezen a csodás estén, bármit tehet velem.
Aztán egy szempillantás alatt, csókja hirtelen meghal és rémülten néz bele a szemembe. Ha nem ismerném, azt mondanám megőrült. Megrettenek, de ez is, mint a szerelem csak egyetlen pillanatig tart.
Az est további része már másképp zajlik. Ő feszülten ül velem szemben, én pedig beszélgetni próbálok. Soha nem láttam még ilyennek. Zavarban van, az ujjait tördeli és szemei önkéntelenül másfele kalandoznak. Feszültségétől a könnyed, rózsaszín felhőim megnehezednek. Váratlanul feláll és a hálószoba felé húz. Mosolyog. Csodás mosolya mindig el tud varázsolni. Követem. Szeretnék a karjaiba borulni és egy örökkévaló pillanatig ott maradni.
Izzad. Szemei ide-oda cikáznak. Zavar és nyugtalanság árad minden mozdulatából. Hirtelen kialszik az egyik gyertya és a hideg végigszalad a testemen, miközben megcsillan valami a háta mögött, a félhomályban.
Nem szól, csak őrült tekintettel közeledik felém, majd karját előrántja a háta mögül.
A következő pillanatban szúró érzéssel a bordáim között zuhanok lefelé, a sötétségbe, sikítanék de…
Grafika: Létai Márton
