Pósán Ferenc - Író/költő
Ez lennék én - Pósán Ferenc, író és költő. 1992. Szeptember. 11.-én születtem Debrecenben. Ott is tanulok, a DRHE-n már egy féléve, ahol az ottani iskola újságnak - Főnix -, és internetes oldalának - licium.hu - vagyok egyik, adminisztrátora; résztvevője. Sokáig Debrecenben laktam, de már 3 éve hogy Nyíracsádra költöztem. Szeretek írni és olvasni. Téma szempontjából, elég sokszínűen. Írok verseket, már legalább 16 éves korom óta. Noha, általános sulis barátaim közül néhányan, felhívták a figyelmemet arra, hogy már akkor is voltak szösszeneteim, amikről én azóta - értelmesebb fejjel- teljesen megfeledkeztem. Legtöbbször a verseimet a kötetlenség jellemzi, ugyanis szeretek új dolgokkal előállni. Például: rím nélküli versek; egy szóval válaszolós versek (ami olyasmi hogy a cím tartalmazza a vers lényegét... a cím akár 20 sorból is állhat, míg a vers maga csak néhány szóból); stb. Novellákat úgy 5 hónapja írok csak, de már tudom hogy életemben ezek s majdani regényeim lesznek a meghatározóak. Műveimben a fantázia és a misztikusság uralkodik, melyeket vegyítek humorral, fájdalommal, haraggal, romantikával. Nem vagyok válogatós. Mindenféle témában érdekelt vagyok. Nagy szabású terveim vannak ezzel kapcsolatban. Ez a második életcélom, s ha már az elsőt nem tudom, de ezt valóra fogom váltani. Ezen vagyok rajta. A művészet számomra, a második legfontosabb dolog a világon.
Verseim: