Születtem '95 01. 14. élek, meghalok. De az utóbbi előtt ott a középsőt még kiélvezem, minden ízét és fajtáját. Haragját és boldogságát, mert úgy teljes az élet, ha az árnyékot és a fényt is járod. Verseimben gyakran feltűnnek az ellentétek, illetve néha az egyik a másikat döfi le, de szerintem ez így van rendben, mert más-más idegállapotban írtam meg őket. A világot igyekszem teljes valójában látni, és nem csak az egészre koncentrálni, hanem néha a részletekre is. És ha elkap az érzés a fejem mellett elszáguldó légynek is tudok annyira örülni, mint a körülöttem levő életeknek. Máskor kaméleonként élek a végetlen tükrök paradoxonában, ahol, ha csendben távolról figyelsz, cinegének láthatsz, de ha beállsz elém, akkor emberré válok addig, míg eldöntöd, istened vagy ördögöd legyek neked.

 

- Hékás mit vakerálsz te már megint?

- Semmit csak egy jellemzést magamról

- Magadról? de hát nem is vagy egyedül!

- Az itt nem lényeg, mert rátok senki sem kíváncsi ezért vagyok én fent

- Mi az hogy senki? Te mi vagy, mi alkottunk, hogy védj és takargass minket! Mindünkből tartalmazol egy darabot

- De attól még ehhez nincs közötök

- Miért ne lenne? A verseket sem te írod, csak gyakorlatban, kimondani pedig nem is tudod őket

- Ne vitatkozzatok már, ha akarja hadd csinálja.

- És minket meg se említsen?

- De ne ám, mert így maradunk védelemben, az emberek nem tapostak még meg téged elégszer?

- De! Többször is, mint kellett volna, de akkor se legyünk állandóan csak árnyékok

- Nem mindenki árnyék, mint te, van itt fény is

- Kit érdekel, ne szóljon már bele mindenki, itt én nyitottam a vitát!

- Te nyitottad velem szemben, de miért is?

- Mert nem is beszélsz rólunk, akik miatt lehetsz isten, sátán, angyal vagy ördög, esetleg ember, ha ezt kívánja, a helyzet mi adjuk a te kaméleonod színváltását, köpönyegforgatás nélkül! Mi adunk rád palástokat, hogy közben az alap ne változzon,  de ne sértegessenek! Mi vagyunk te

- És én vagyok ti

- Így van, szabad vagy, korlátok nélkül, mert eltakarsz minket a kegyetlen világtól ahova éppen küldtek minket és ezért mi eltöröljük a korlátokat előtted, hogy szabadon szállhasson cinege elméd.

- Egyikünk sem élhet a másik nélkül itt, hol mindenkit széttépnek, ki tud valamit is arról, hogy mi folyik itt nekik az élet nem játék, hanem harc minden áron, pedig nem erre teremtetett!

- Akkor ők most miért is harcolnak itt bent maguk között remény-nagypapa?

- Mert mindig elfelejtik, hogy mik is ők, kicsi hit-unokám

- Miért mik vagyunk papa?

- Senkik egymás közt, de mindenkiben ott vagyunk, így válunk mindenkivé, és így tud ő mindenkivel azonosulni, úgy hogy magát nem hagyja el.

Hát ezek vagyunk mi, avagy én, huszonhárom éve élünk együtt, sok vitával, és még több megoldással, gondolatokkal melyek egy személyt leterhelnének, de mi külön-külön végig tudjuk gondolni.

 

"Az őrületet csak egy őrült tudja meghatározni,
 de bízhatunk-e egy őrült szavában?"